Inkább csak

Helló, nyár! Helló, olvasó! (Ha még vagy.) 

Kicsit úgy vagyok most ezzel a bejegyzéssel, mint zápor a sivataggal. Jól kiszáradt itt a föld, de nem kell megijedni, a zápornak épp annyira természete az öntözés, mint nekem az írás, miközben nem mindig esik mindenhol, én pedig gyakrabban nem írok, mint írok. Ez egy gubancos mondat lett, de ettől függetlenül nem zárhatjuk ki, hogy virágba borul itt minden.

Ami a poszt első mondatát illeti, picit csaltam, hiszen nem a szabadság, csak a nyomasztó hőség napjai érkeztek el, én pedig csak csütörtökön csukom be magam mögött az iroda ajtaját, hogy két hét múlva újra kinyissam egy ügyeleti nap kedvéért, de aztán megint színemet-árnyékomat sem látják a falak augusztus közepéig. (Jegyzem meg: hogy jön így ki a három hónap nyári szünet????)

Más. Felfigyeltem rá, hogy az élet egyébként szép is és értékes is. Ha az embereket úgy cuzammen nem is szerettem meg, sokukat mégis szeretem, becsülöm, és ez nagyon megnyugtató tud lenni. Az élet szépségébe vetett hitemet egyébként irodalomterápiás módszerekkel is fejlesztem, vagyis könyveket olvasok. Nem feltétlenül nagyregényeket, de igényes mondatszerkezetek egymásutánját. Ez szinte leírhatatlan csodálatra késztet, mert a közélet, a sajtó, az iskolai szövegtípusok (diáké, kollégáé, fenntartónál dolgozó nyomorult lelkeké) olyan igénytelenséggel bombáznak, hogy magamat is megleptem azzal, nem lettem önként remete. 

Kiegészítés: az olvasás mellett bevállaltam nyárra egy fordítást, mert ha fiatal nem is vagyok, a pénz kell, hiszen az öt hét nyári szabadságba elég sok mindent beterveztem, a repjegyet, meg a szállodai szobát viszont még mindig nem az egyébként már egészen tisztességes tanári fizetésemhez szabták. És talán ez az első nyár, hogy nem kizárólag a hőség elől menekülök (köszi légkondi), hanem nézelődöm és kulturálódom is. Jó, azért az augusztusi kagylószedést egészségügyi célú utazásnak tekintem, mert még nem tudom, mennyire lesz hatékony az új antihisztamin.

Ami a múltat, mármint a februári utolsó bejegyzésem és a mai nap között eltelt heteket, illeti, volt ebben minden: árulás, idegeskedés, gyász, öröm, szakmai megbecsülés, szeretet ésatöbbi. Élet. Ilyen ez, nem számít, ír-e róla az ember vagy sem, akkor is történik. De írni jobb. Nem feltétlenül terápiásan, inkább csak a szavakért, a történetekért, az emberekért, akik itt élnek velünk, és akiket szövegek segítségével ki lehet vetíteni az örökkévalóság sötét égboltjára, hogy ott világítsanak, míg Isten az idők végeztével le nem törli őket a könnyeivel.

A mai zene ugyan a komfortzónámon túl van, de szépen megidézi a 80-as évek hangulatát: