Valódi

Most, hogy ránk tört az őszi szünet, és néhány nap alatt sikerült kialudni a testi és lelki fáradalmakat, újra tornázni kezdtem reggelente. Hetek óta úgy érzem, nincsenek az izmaim kihasználva, így az alvás is nehezebben megy, ráadásul az évek, az ülő életmód és a stressz tovább ront az egyébként sem csodálatos gerincbántalmaimon. Pár éve egy fiatal orvos csak megvonta a vállát, amikor azt kérdeztem, vajon a torna, a jóga segít-e. Ha nekem ez jó, csináljam, válaszolta, de a hangja inkább csengett gúnyosan, mint bíztatóan. Ettől függetlenül nekem ez tényleg jó, úgyhogy csinálom.

Hogy ne unjam el az állandóan ismétlődő gyakorlatsorokat, időnként új embereket keresek. Pár hónapja találtam egy fiatal, ausztrál nőt, akinek minden kis videóját élvezem. Főleg ugyanis nevetek közben. Ellice De Giovanni mentőtiszti, reflexológiai és egyéb végzetségekkel és gyakorlattal bír, és a youtube-on is megtalálható (Eligned néven) gyakorlatsoraiban leginkább a test és az agy összehangolását tűzi ki célul. Így aztán nem jó, ha valaki ezt a tornát kardio edzésként választaná, arra ott a futás vagy a biciklizés, minden másra viszont nagyon klassz, és főleg elképesztően szórakoztató. Aki csinált már életében bármilyen neurológiai funkciót javító tornát, tudja, miről beszélek, aki nem, próbálja ki, mert garantálom, hogy szem nem marad szárazon. 

Ma reggel a szomorú, esős időben egy kedélyjavító torna mellett döntöttem, és nagyon jót nevettem a végén. De nem csak a kedvem lett jobb, a kis videó végén hallott bölcsesség el is gondolkodtatott. Arról volt szó, mennyivel inkább érdemes a valódi dolgokra koncentrálni, mint a nem valódiakra. Angolul az unreal kifejezés hangzik el, amit gyakran fordítanak magyarra valószerűtlennek, de itt most más jelentéstartalomról van szó. A szöveg kontextusában ugyanis az unreal olyasmire is utal, ami valószerűnek tűnik, de nem igazi. Amilyen a körülöttünk lévő világ oly sokszor mostanában: az AI videók, az álhírek, a reklámok, a propaganda, a közösségi médiák pörgetésekor elénk táruló univerzum, mely valójában csak csinos bitek halmaza. A kedves, ausztrál nő azt ajánlja, menjünk ki a kertbe, érintsünk meg egy növényt, hallgassuk a természetet. Bár kertje nem mindenkinek van, sétálni azért általában lehet egy jót még a városokban is, úgyhogy én is ezt ajánlom: sétáljunk a zajos, nem valódi világot hátrahagyva, beszélgessünk valódi emberekkel szemtől szembe, nézzük meg, milyen a valódi világ. 

Nem mondom, hogy a valódi szebb, mint a nem valódi, talán épp ellenkezőleg, de hogy a neuronjainknak sokkal fontosabb és főleg sokkal egészségesebb a valóságot megtapasztalni, mint a nem valódit, abban teljesen biztos vagyok. (Ráadásul a séta neurológiai vizsgálatok által bizonyítottan használ a prefrontális kortexnek, úgyhogy némiképp ki lehet tolni az életkorral együtt járó szellemi hanyatlást is.) 

Szóval sétáljatok, gyűjtsetek faleveleket, gyönyörködjetek a színes tájban, főzzetek valami finomat őszi zöldségekből és olvassatok érdekes könyveket. Én most odáig jutottam, hogy az e-könyveket sem bírom, marad a papír, az legalább valódinak tűnik.