Mentális rezervátum


Annyi minden volt. 

Néha, amikor sok dolog jár az ember fejében, nem nagyon tudja kiválogatni, miről is írjon. Lelkifurdalás gyötri, hogy ha erről ír, akkor arról miért nem. Mindenről meg nem lehet. Vagy nem érdekes. Vagy főleg nem egészséges. 

Mentális rezervátum. Ezt tegnap hallottam, nem pont így, de nem baj. Mondtam is BH-nak, hogy ez jó cím. 

Az elmúlt hónapok szavakba önthetetlen szorongással teltek, és bár azt nem mondhatom, hogy teljes egészében elmúlt a szorongás a választások után, tegnap azért csak megszületett valami, talán egy szabadabb ország, talán egy olyan hely, ahol végre érdemben lehet vitázni. A korábbi szorongás annak szólt, hogyan tudnék élni egy olyan országban, ahol megfullad az ember, a mostani reziduum már talán nem is szorongás többé, inkább drukk. Drukkolok, hogy a mellkas súlytalansága, a tenniakarás, a szabad vélemény, az új dolgok iránti nyitottság ne szorítódjon bele újra túl gyorsan az érdekek szoros fűzőjébe. 

Más. A rezervátumban (viszonylag) sokat olvastam. Jó regényeket, jó cikkeket. Még többet kellene persze, de most egyet ajánlok hirtelen, Terézia Mora Muna című regényét. Egy fiatal nőről szól, aki éli az életét, tanul, miegymás, de közben valahogy főleg a férfiakkal meglévő, vágyott, múló stb. kapcsolatain keresztül határozza meg önmagát. Azért ez is egy fűző. Így nehéz mély levegőt venni. A könyv olvastán két dolog jár a fejemben: egyrészt, hogy de jó, hogy öregszem, és nem kell foglalkoznom egy csomó dologgal, amivel fiatal nőknek foglalkoznia kell, másrészt, hogy nincs szükségem önmagam meghatározásához férfiakra. Szerencsés ember vagyok.

A rezervátumomban persze vannak látogatók, ezt nagyon szeretem. Egyáltalán sok ember van, akiket nagyon szeretek. Az emberség szép alappillére a szeretet, ezt igyekszem gyakorolni is. Persze mindig vannak sokan, akiknek kiteszem a ZÁRVA táblát. Mert szent azért nem vagyok, csak boldog. 

Más nincs, élvezem, hogy süt a nap, örülök, hogy a legidősebb gyerekem Thaiföldön férjhez ment az angol szerelméhez, és szerencsésnek érzem magam, hogy élek. Éljetek ti is. 

Amit még ajánlok nagy szeretettel, az egy Raye nevű brit előadó. Az új albuma (This Music May Contain Hope) mestermű. 



Megjegyzések

  1. Jó, hogy megint írtál ide is. Kíváncsi voltam, mi történik veled, hogy éled át az utóbbi gazdag heteket... Egy kis szerencsét végre nekünk is, magyaroknak...

    VálaszTörlés
  2. Vártalak már, mindig benéztem hozzád, hátha megjelensz.
    Drukkolok én is, és nagyon reménykedem. Ha valami ránk fért, akkor ami történt, és a későbbiekben még történhet nagyon kellett nekünk( már akiknek) és az országnak.
    Az öregedés folyamata nálam is megvan. Múltkor a fodrász nagy tükrében hosszasan nézhettem ennek a folyamatnak a kiszakított negyedóráját is.Mit mondjak? Rohamos...
    Az én rezervátumomban alig vannak, de akik vannak, kellenek is. Van akitől el kellett búcsúznom végleg, mert a törés, amit ragasztgatással próbáltam javítgatni nem sikerült.
    Boldogság? Kis percekben mérem, és szerencsére vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kis perc boldogsága talán épp olyan végtelen, mint maga az univerzum.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések