Magaim

Néha nehéz eldönteni, mi az, ami a valóság, és mi az álom. Nem a nagy dolgokra gondolok, nem monumentális víziókra, hanem mondjuk a kád szélére. Hogy ott volt-e az a vércsepp, vagy nem volt ott sosem.

Ültem a kádban ma reggel, zuhanyozni szoktam egyébként, de egy esti beszélgetés miatt megkívántam a habfürdőt, meg a heverést a meleg vízben, és ahogy szálltam ki, eszembe jutott a vércsepp. Mivel magától értetődő tényként tekintettem a vércseppre, egy pillanatra megrökönyödtem, hogy nincs ott. Nyilván álmodtam az egészet, de az álom épp csak pár centire volt a valóságtól, ezért most azon gondolkodom, vajon a tegnapi napomból mely pillanatok voltak valóságosak, és melyeket álmodtam esetleg csak a valóság mellé szorosan.

A párhuzamos univerzumok is ilyesmik lehetnének érzésre, gondolom én, de ez nem biztos persze. Lehet, hogy egyes párhuzamos univerzumokban egyáltalán nem hasonlítok magamra, mondjuk házas vagyok egy másik kontinensen, vagy gyermektelen aggszűz egy közeli kis faluban, de megint más világokban szinte ugyanolyan vagyok, mint én, csak ott van a kád szélén a vércsepp. Érdekes, hogy még sosem futottunk össze magammal. Vagy magaimmal.

Más nincs, az elmélkedés megszépíti a reggelt, meg a heti elhordandó kásahegyet (copyright by BH). A január az alacsony motiváltság hónapja, ezer szerencse, hogy munka viszont van dögivel, így ha a lelkesedés nem is hajt, legalább be tudom fizetni a számláimat. (Ld. számlamotivált egzisztencialisták.) Momentán egyedül a jövő hónap eleji konferencia lelkesít szellemi kihívásként, de az előadásomhoz még sokat kellene olvasnom. Vajon mikor?