Miben

Ha végiggondolom, miben lehet hinni, és miben nem, végül mindkét gondolat vége maga az ember. Ha valamiben lehet hinni az az ember, a gondolkodni és szeretni tudó lény, és ha valamiben nem érdemes hinni, az az, hogy mind, akik élünk, képesek vagyunk erre a két dologra. Ettől függetlenül, talán tévesen, az a gondolat munkál bennem, hogy ha segítséget kap valaki, ezek az esetleg elveszett képességek visszaszerezhetők, és hogy gondolkodni és szeretni valamilyen módon, a szó nem iskolás értelemében, de újra megtanítható az ember. Ezt hívom én hitnek, ami bár figyelembe veszi az észérveket és a tapasztalat tényeit, azon túlmutatva egy elképzelt világ körvonalait látja maga körül.

A sok rossz, a sok mindennapi kegyetlenség mögé mindig egy irgalmasabb világot kézelek el: hiszen aljasnak lenni rossz érzés, segíteni, irgalmasnak lenni, másokkal jót tenni öröm. Már amennyiben az ember még ember, és nem lépett vissza végleg a faj néhány evolúciós lépcsőfokot, mert akkor mindez puszta naivitás.

Néhány napja egy francia neurológus munkájával vagyok elfoglalva. Stanislas Dehaene évek óta az olvasás és az agyműködés közti összefüggést vizsgálja, és van egy nagyon érdekes elmélete, az un. neurológiai recycling elmélet. Miután az emberi agyműködést képalkotó vizsgálatok segítségével elemezte, a tudós arra a következtetésre jutott, hogy az agyban az olvasásért felelős központot ott találjuk, ahol korábban (még az olvasni tudás előtt) a vizuális információkat feldolgozó központ működött (arcfelismerés stb.), mely funkció az írni-olvasni tudó ember agyában a bal agyféltekéből részben átkerül a jobb agyféltekébe. Amolyan neurológiai kiszorítósdi folyik. 

Ez utóbbiról az jutott eszembe, és így kapcsolódik a két fenti gondolat össze, hogy ha esetleg az olvasás helyett visszatérünk a képi információ világában, és a szavak háttérbe szorulásával a vizuális információ feldolgozásának funkciója visszafoglalja régi területeit, akkor a gondolkodás és a morál (értsd itt most: empátia, szociális készsége stb.) háttérbe szorulása is okoz-e majd neurológiai változásokat? És ha igen, az amorális, szeretni képtelen ember képes lesz-e fennmaradni?