Ódivat

Nem elég, hogy a tanárok agyon vannak terhelve a mindennapokban, hogy a félévek végének közeledtével még több dolgozatot cipelnek haza, az influenzajárvány mellett január végén beköszönt az osztályozókonferenciák szezonja is. Ezek a végeérhetetlen értekezleteknek valójában az égvilágon semmi értelmük nincs, és másra nem is jók, csak hogy a még úgy-ahogy egészséges kollégákat megfertőzzék azok, akik betegen járnak be dolgozni.

Nem tudom, honnan maradt ránk ez a csökevény, talán még a szocialista időkből, de tényleg klassz lenne, ha valakinek eszébe jutna egy kicsit frissíteni az eljárásrenden. Nem azt mondom, hogy a diákok teljesítményének, problémáinak megbeszélésére nem volna jó lehetőséget biztosítani, de hogy felnőtt emberek azon vitatkozzanak, hogy Gizike hányas szorgalom és magatartásjegyet kapjon, ha kétszer nem hozott tesicuccot, ellenben szépen énekelt az elsősavatón, ámde egyszer lebaszta a könyvét az asztalra, hát az nevetséges. Mintha legalábbis a gyerekeknek meg a szülőknek pont ez volna a megoldandó gondjuk. Jézusom, de tényleg. Van olyan szülő vagy gyerek, akit a leghalványabban is érdekel ez a két jegy középiskolában? Ugyan.

Szóva haszna semmi, de legalább telik az idő ezzel a marhasággal, pedig ebben a nyolc órában esetleg hasznosabb dolgot is lehetne tenni a mai magyar közoktatásban, mint azon sápítozni, hogy a mai fiatalok... Már akkor jobban járna tanár, diák, és iskolavezető, ha ezt a 2X3 órát alvással töltené. Vagy olvasással. Vagy esetleg valami műhelybeszélgetéssel. 

Na mindegy, a mai három órát is kibírom nyilván, majd fejben tetriszezek, és meg sem hallom a kiégett kolleginák és kollégák rosszindulatú megjegyzéseit. Nehéz sorsunk egyetlen pozitív hozadéka, hogy tegnap két olyan munkaközösségi taggal is beszélgettem, akik nem a kedvenceim emberileg, de most jólesett egy kicsit szakmázni. Itt még a hülyék is normálisabbak valamivel. Ami nem jelenti, hogy TSB és Mel ne hiányozna szakmailag.