Saját

Éles és hideg reggel van, igazi kíméletlen január. Mióta eszembe jut hétvégére kikapcsolni az ébresztőmet, elég sokáig alszom; van, hogy nyolc órát is. Hálás érte a testem.

Tegnap megírtam a konferenciaelőadásom, ezzel szöszöltem egész nap, kivéve az estét, amikor színházba mentünk a JESZ-be, és megnéztük Cserna-Szabó Pusziboltját. Az első percek ijedtségét leszámítva kifejezetten jó előadás volt, nem is bántam meg, hogy elmentem.

A jövő heti előadásom szövegével egyébként már majdnem elégedett vagyok, bár még mindig hosszú, több, mint 15 perc egyelőre, és ha lesz hozzá ppt, akkor meg pláne. Valahogy bele kellene helyezkednem a hallgatóság lelkivilágába, és fel kellene idéznem, milyen nagyon lehet unni 15 percet is.

Ezeken a szöszöléseken veszem észre, hogy öregszem. Minden tovább tart, mint kellene, meg mint régen, még a takarítás is. De ma már össze kell szednem magam, kevésbé érek rá szarakodni a dolgokkal, sok az olvasnivalóm. A kellemesebbik egy Cserna-Szabó, amiért bár az elején odavoltam, a közepére meg eluntam, most a vége felé újra megkedveltem. A kevésbé kellemes az a sok esszé és fogalmazás, amit holnapra el kell olvasnom. Azt sem tartom kizártnak, hogy munkakerülésből kifolyólag délután mégis megnézek egy filmet, mert Gofritól tegnap megkaptam a Pápáról szólót, az utóbbi pár hétben pedig letöltöttem néhány másikat, amiket persze nem néztem meg.

Azért egy jó kis séta sem ártana a napfényben, de tegnap este úgy éreztem, kerülget valami betegség, úgyhogy inkább itthon kúrálom magam. Ráadásul hétfőn és kedden reggeltől estig dolgozom, szerdán meg már utazom, szóval talán tényleg jobban teszem, ha ma inkább csak heverek itthon, amennyit tudok. Könnyű meggyőzni magát az embernek arról, milyen fontos a semmittevés, amikor otthon lehet békében saját magával.