Születőben

Arra jöttem rá, ha szombat van, tulajdonképpen mindegy, milyen az időjárás, lehet napfényes vagy szürke is, minden éppen jólesik, mert végtelen az idő, és ezt a végtelen időt azzal töltöm meg, amivel akarom. A szombat az enyém. 

Manapság divatos kifejezés lett az énidő, ami talán nem a legjobb szó arra, hogy az ember azzal tölti az idejét, amivel szeretné, de hát mindegy, a nyelvi divat olyan, mint a miniszoknya, nem azért szeretjük, mert mindenkire illik, hanem mert a szabadság gondolata a láb alakjától függetlenül kedves nekünk. A nyelv szabadsága is. 

Szóval enyém a mai nap, nem csengetnek ki és be, viszonylag korán is önszántamból keltem, és tényleg azt csinálok, amit akarok. Azt hiszem, ennél nagyobb szabadság nem létezik. 

Persze céljaim a mai napra is vannak. Rendrakás, olvasás, a konferenciaelőadásom  részletes gondolatmenete, TSB, némi tüntetés. Utóbbi kevéssé lelkesít, nem a célok miatt, inkább mert azt hiszem, már nem én vagyok a bázis, én amúgy is elszúrtam a rendszerváltást, nem voltam eléggé résen. Sosem gondoltam volna, hogy az önkény ilyen könnyen visszatérhet, ha az emberek belekóstolnak a szabadságba. Tévedtem. Vagy az is lehet, hogy soha nem volt szabadság, csak annyi történt, hogy a gondolatok urát a pénz ura váltotta fel, arra meg nem volt fegyverünk, csak a gondolatrendőrség ellen voltak túlélési technikáink. Egyszer olvastam valami olyasmiről, hogy majd egyszer lesz egy paradigmaváltás, a szeretet kiárad, és egy új világ születik. De ha ez a teljes megújulás egyelőre várat is még magára egy darabig, tavasz azért hamarosan lesz. 

Más nincs, Celestin Freinet A Modern Iskola technikája című könyvét olvasom, 1982-ben jelent meg itthon (1964-ben! íródott amúgy), és még most is érdekes, amiről szó van benne. Nem lehet nem észrevenni, hogy technikai fejlődés ide vagy oda, a magyar közoktatás teljes gázzal indult el visszafelé az időben.