Itt

Vannak ezek a tavaszi reggelek, amikor az újjászületés illatára ébred az ember, és amikor bár elaludt, és rohanni kell, van benne egy kellemes és megnyugtató bizonyosság, hogy nőnek lenni nagyon jó. 

Szoktunk (szoktam én is) panaszkodni, a férfiaknak mennyivel könnyebb az élete, ami egyébként talán igaz, talán nem, de hogy egy nő élete mennyivel örömtelibb,  arról nem mindig esik szó. Pedig tényleg az. Nem sajnálok senkit amúgy, nem erről van szó, nem a sajnálatoról most, meg nem a méricskélésről, hanem arról, hogy nőként ébredni az valahogy már önmagában is értelemmel és szeretettel bíró teljesség tud lenni még az univerzum szemében is. Mondjuk férfi nem voltam még sosem, úgyhogy lehet, hogy csak én képzelem, hogy a férfiban mindig van valami drive. Ettől függetlenül abszolút lehetséges, hogy a férfinak ugyanolyan teljesség néha a reggel, mégis néha azt gondolom, a nők közelebb vannak a földhöz és a földön túlihoz is. Ez csak ez érzés nyilván, nem kell semmiféle jelentőséget tulajdonítani neki azon kívül, hogy a hirtelen jött melegfronti fejfájás ellenére is elégedetten ébredtem.

Nagyon megterhelő, hosszú napjaim vannak a munkahelyemen, mindig túl sok feladattal és dolgozattal, közben nyakunkon a tanév vége, a vizsgáztatás, meg a minden, de a napfény mégis ígéret, én pedig szaván fogom a tavaszt; helyet teremtek magamban az örömnek. 

Más nincs. A Krusovszky kötet végén járok, de kicsit nehezen engedem el. A stílusán van még mit, kellene egy jó szerkesztő is a szerzőnek, de... hogy is kell mondani, azt hiszem, benne van a boogie. Már a dolog irodalmi értelmében. 

Ma megint estig felvételiztetünk, nézzük a gyűrött és szorongó kamaszokat, akik annyira izgulnak, hogy néha levegőt venni is elfelejtenek. Nem az én világom az ilyesmi. Viszont ma már csütörtök, és ez nagyon jó hír. Ráadásul idén ma van utoljára február, tehát holnap tavasz lesz. Hogy a kedvenc csaposomat idézzem: "Itt a tavasz, madafakaz!" Bocs.