Kívül

Amilyen optimistán indult a reggel tegnap, olyan pesszimistán ért véget, de milyen szerencse, hogy az alvás egy kicsit rendbehozta a testem. Nem mondanám, hogy sikerült túltennem magam a betegségen, és nyilván jobb volna ki sem dugni ma az orrom, de a hallgatókat már nem tudtam lemondani, úgyhogy megyek szépen dolgozni. Vagy nem szépen, de megyek.
Valahogy a közállapotok (megnéztem egy orbáni intézkedéseknek örvendező videót, fiatal, értelmes emberek örültek, hogy most akkor dől a lé), meg egy-két tanítvány alacsony szintű teljesítménye (gyakorlatilag kibetűzhetetlen íráskép) is idegesít. Kívül kell maradni, tanácsolta BH, és ezt elméletben tudom is, csak a gyakorlat nem megy mindig. Főleg betegen nem. Olyankor minden nyűgösebb és minden idegesítően tökéletlen. Olyankor szeretni is nehezebb.
Más. Ma jönnek a hallgatók hospitálni, velük kapcsolatban is kicsit vegyesek az érzelmeim, valahogy élettelennek tűntek, azt remélem, felélénkülnek. De majd itt is gyakorlom a kívülállást. Vagyis a mérsékelt kívülállást. Ne akarjon az ember rögtön teljesen kifordulni önmagából.
Este Újratervezés van Rose-nál, aminek még így betegen is örülök. Egyszerűen jó úgy együtt lenni értelmes, felnőtt emberekkel, hogy nem a saját kis problémacsomagja körül kering a beszélgetés.
Más nincs. Kellene egy piros ruha, és tényleg el kellene utazni.