Komolytalan

Annyira erőlködik az ég, hogy úgy tűnjön, még tél van, és csillagászatilag meg egyébként is tényleg az van, mégis olyan komolytalan ez az egész. Egy vicc. 

De nem csak az áprilisforma időjárás vicc, hanem az egész élet, az oktatásügy, a politika, a magát felvilágosultnak és civillizáltnak hazudó Nyugat, Magyarország, a beképzelt, beszari hivatalnokok hazája, az embertelenség világvallássá emelt hitvilága. Pedig olyan kevés is elég volna ahhoz, hogy élni lehessen...

Tegnap egy összejövetelen franciaországi képeket nézegettünk, és az jutott eszembe, amit TSB szokott mondani, hogy nem is volna rossz olyan helyre költözni, ahol nem érti az ember, mit mondanak körülötte. Ilyen módon megkímélhetnénk magunkat attól, hogy a halálba idegesítsenek minket az ostoba hitszónokok politikusok nyilatkozatai, néznénk a tengert, innánk a bort, szeretnénk egymást, aztán öregen és békésen, egy utolsó szeretkezés után egy másik szőlőlugasba szenderednénk át. Nem hiányozna az életből semmi.

A modern ember életének egyik nagy problémája talán az, hogy fontosnak hiszi magát, holott nem az. Pontosítok. Nem úgy fontos, ahogy hiszi. Nem a tevékenysége fontos, nem az, mennyi pénzt hagy a gyerekeire, inkább az, mi mindent gondolt végig életében, hogyan szeretett, hogyan gondoskodott másokról, tisztelte-e a másik embert annyira, hogy nem akarta befolyásolni, mit gondol és mit tesz. 

Tegnap D nagyon szomorú volt, hónap végén el akart költözni, de most kiderült, mégis kérnek kauciót az albérlethez, amire viszont nincs pénze. Kicsit keserűen mondta: milyen szar, hogy a pénz olyan sok dolgot meghatároz. Persze neki is igaza van, csak kár ezt komolyan venni. Kár, hogy nem tudok ezen segíteni, mert tényleg nem volna rossz négy év után külön szobában laknunk B-vel. De ahhoz képest, hogy mi van a világban, ez is egy végtelenül komolytalan gondolat.