Szürke

Néha olyan szürke tud lenni a tél vége, mint a cement, mintha nem lenne vér a világban, a felvágott erekből mind kifolyt a vér a földekre, ki a csatornákba, a világ pedig szürke, beesett arccal fekszik a halálos ágyán, lassan kihűl minden, az ablakokat jégvirág homályosítja el, odakint idegenek várakoznak, kezüket fázósan rejtik a kabátzsebükbe. 

Jó volna már a tavasz, a színes világ, melynek ereiben új, langyos vér kering, és melynek sejtjeit arany folyadék tölti ki.  

Tegnap szürke nap volt, ma talán nem lesz az. Tegnap sok ostoba dolog esett meg velem, a világ kifordult, sebes gyomrát mutatta, ma talán emberi arca lesz. Szoktam bizakodni mostanában. Szerintem jól áll nekem. Akár csak Andrew Birdnek az új dalai.