Táj

Nem szeretek kimenni a hidegbe, és pláne nem szeretem, hogy minden nap el kell indulni reggel időben. Az ember, ahogy öregszik, egyre jobban szereti a rutint, egyre jobban idegesíti a változás, legalábbis ezt gondoltam, ehhez képest én egyre jobban unom az irgalom nélküli hétköznapok küzdelmeit. 

Találkoztam C-vel a konferencián, és abszolút megértettem, mi a vonzó abban, hogy az ember elvonul a világtól Istenhez a csendbe. Rengeteg dolog eszembe jutott, úgyhogy megnéztem a keresztelőpapom egyik videóját a Youtube-on, mára püspök lett, fura, de amit mond, azt ugyanúgy érvényesnek érzem magamra, mint sok-sok évvel ezelőtt. Néha arra gondolok, lehetett volna a szerzetesi élet is szép út számomra. De nem lett.

Mostanában nem nagyon szeretem az embereket úgy általában, csak konkrétan. Ha arra gondolok, megint egy újabb nap, amit végig kell dolgozni, amikor emberek közé kell menni, akkor nem vagyok vidám. Aztán amikor találkozom valakivel, akkor kedvelem az embert és a találkozást is. Vagy többnyire kedvelem. 

Jó volna elutazni egy kicsit, zöldet látni, kimozdulni. Főleg a táj miatt volna jó. Hogy kevesebb legyen a szürke.