Tavasz lesz

Hogy elmúlnak a napok... Az idő csak minket pusztít el, nem gyógyít meg semmit, olvastam ma reggel egy Csoóri idézetben, de ez nem biztos, hogy igaz, talán épp fordítva van, mindent meggyógyít, minket pedig örökkévalóvá tesz. Vagy nyilván az is lehet, hogy az idő teljesen másképp működik, mint gondoljuk, mert a világegyetemben minden és mindennek az ellentéte is fennáll ugyanazon időpillanatban. Minden van, és semmi sincs. Csak az ember áll csodálkozva a lét forgószínpadának középpontjában.

Péntek este a volt iskolám szalagavatóján voltam, meghívott TSB osztálya kedvesen, még a színpadra is fel kellett mennem, kaptam szalagot én is. Az előző munkahelyemen töltött közel huszonhat év persze nem múlt el nyomtalanul, jó volt látni a tanítványokat, a kollégáimat, de közben az a néhány hónap, mióta nem vagyok ott, sok sebet begyógyított már, Bridget emléke elhalványult, a kis játszmái már nem érintettek meg, és ahogy most elnéztem, öregnek és csalódottnak láttam. Beszélgetni azért aligha fogunk.

Közben szombatra beteg lettem sajnos, valami félinfluenza, láz nincs, levertség van, második napja csak feküdni szeretnék, becsukni a szemem és gyógyulni. Persze ilyesmi egy félinfluenzára nem jár, csak egy kis könnyítés, egy délutáni szundi, már ha anyám csendben tud maradni esetleg. 

Közben az is van, hogy tegnap, négy év csend után, egyszer csak írtam Szeszilnek. Belebotlottam a képébe a facebookon, és szerettem volna tudni, mi van vele. Ő meg felhívott, aztán másfél órát beszéltünk telefonon, jövő szombaton pedig találkozunk. Érdekes barátság az olyan, amikor két egészen különböző ember közös hangot talál. Jó érzés, hogy így is lehet.

Más nincs, szürkeség van, de a TSB-től kapott tulipáncsokor itt virít a komódon, és ahányszor ránézek, annyiszor lesz jó kedvem, és annyiszor tölt el az öröm, hogy hamarosan tavasz lesz. Mindjárt befejezem Darvasi kis kötetét, de húzom-halasztom, olyan jó, olyan emberséges, nincs kedvem letenni. Imádom az e-olvasóm, de ezt a kötetet egyszer megveszem papír alapon is, mert kicsit olyan lett, mint Lénárd Egy napja, muszáj, hogy mellettem legyen mindig, hogy fel tudjam lapozni, amikor eszembe jut, meg hogy olvashassak majd belőle egyszer BH-nak is.

Ha nem lenne mára annyi munkám, amennyi van, szeretném ezt a taknyos, húslevesszagú vasárnapot, mert benne van az öröm ígérete. És ha az ember egyszer megérzi a tavaszt, akkor már nincs messze.