Somnia

Amilyen viharosan változik az időjárás, olyan viharosan változik vele a kedvem is: a légnyomás ugrabugrálása mostanában különösen érzékenyen érint, ki tudja, miért. Így történhet meg az is, hogy a migrénes, nyűgös vasárnap után a hétfő viszonylagos nyugalomban telik. A viszonylagos persze fontos jelző, mégis...

Minden reggel úgy érzem, ledolgozhatatlan alváshiányt vonszolok magam után egy nagy zsákban hetek óta, de azért valójában ez sem igaz, mert nem alszom feltűnően keveset, ráadásul nyugtalanul sem. Talán egy kis vitamin- vagy vashiány, bár ezt sem hiszem igazán, lehet, hogy inkább csak arról van szó, az utóbbi hónapokban megszerettem az alvást, ráadásul lefekvéskor még olvasok egy kicsit, ez is vonz tehát, ez az önjutalom. (Most épp Papp Sándor Zsigmond Gyűlöletével jutalmazom magam.) 

Így mesélek, meséltetek magamnak szerzőkkel esténként, de tegnap még ennél is jobb volt, mert BH elmesélte nekem a kedvenc meséjét Lázár Ervintől.  Utána már nem is volt kedvem dolgozni, csak ágyba bújtam, és aludtam. Nem hatékony ez így sok szempontból, de az élet hatékonyságát talán nem is az elvégzett munka mennyisége adja, hanem valami más. Most nem hozakodom elő a szeretettel, inkább csak azt mondom, ha altató szerek nélkül is nyugodtan alszol, szinte biztos, hogy megélésre érdemes volt a nap. 

Más nincs, jó volna egy pizsamanap, de majd a hosszú hétvégébe beillesztek egyet.