Ajándék nap

Van, amikor a tervek meghiúsulása bosszantó, van, amikor öröm. Mindenre igaz recept az életben sincs.
Alapvetően tervező ember vagyok, és bosszant, ha a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogy elgondolom, de lassan be kell látnom, nem csak kellemetlen fordulatok vannak az életben, vannak szerencsések is. Ilyen szerencsés fordulat, amikor valami jó még a vártnál is jobban sikerül, és az ember hirtelen ajándékba kap egy egész napot. Az ilyen ajándék napok viszont hosszú időre feltöltik az embert, és zárójelbe teszik mindazt, ami kevésbé fontos az életben: mondjuk a mindennapok kissé unalmas munkaterheit, az ostoba emberek fontoskodását vagy a világ szomorú állapotát.
Az ajándék nap szerelemmel és törődéssel teli, kellemesen langyos, napsütéses nap jó kávéval és jó beszélgetéssel. Olyasféle polaroidkép, amiről SM is írt egyszer; egy könnyen felidézhető napsütés, amit a mindennapok szürkeségében elő lehet venni, ki lehet tenni a nagy halom munka mellé az íróasztalra, és amin végigsimítva ugyanaz a melegség járja át az ember testét, mint ami a megörökített napon a fényképezőgép lencséjén keresztül a papírra szivárgott. Talán be kellene valahogy keretezni az ilyen napokat.
Más. Tegnap letöltöttem a Viber alkalmazást. Jó, ez nyilván nem olyan nagy hír, igazából a messenger idegesítő hibái miatt gondoltam áttérni erre a csatornára, de aztán, ahogy annak idején a WhatsApp, úgy ez sem áll igazán kézre, inkább csak biztonsági tartaléknak szánom. Érdekes mellékterméke viszont a dolognak, hogy mindazon barátaim, akik utálják a facebookot, most itt hirtelen megtaláltak; győzöm feljegyezni a találkozókat a naptáramba.
Más nincs, ma a tegnapi ajándék nap árnyékában sütkérezem, és próbálom rávenni magam a munkára, amihez egyébként végképp semmi kedvem sincs. Inkább lennék időutazó.