Holnaptól

Meglepetés, hogy máris május van, illetve lesz holnaptól. Annyi minden történt ebben a tanévben, hogy ez az egész végjátszma mintha túl korai lenne. Sajnos állandósult bennem az érzés, hogy biztosan elfelejtettem valami fontos határidőt, hiszen ebben a pillanatban meglehetősen nyugodt vagyok, vagy legalábbis nyugodtabb, mint ilyenkor szoktam lenni. 

Érdekes tapasztalat, hogy a vizsgára készülő tanítványaim is halálmegvető nyugalommal csinálják a semmit. Nehéz eldönteni, hogy most már tényleg senkit sem érdekel semmi, vagy inkább a bénultság tünete a nyugalom, esetleg egyik sem, egyszerűen csak bíznak benne, hogy mindent meg lehet úszni. Az sem kizárt, hogy ebben az iskolában tényleg így is van ez. Majd meglátjuk a vizsgán.

Most borzasztó hálás vagyok azért, hogy május elseje szerdára esik, így ajándék ez a szabadnap, amúgy is a szerda a legszemetebb napom, szóval kettős az öröm. Aludni ugyan nem fogok sokáig, de legalább magam osztom be a munkára szánt (ha nem is önként erre szánt) időt.

Olyannyira megörültem a plusz időnek, hogy még azon is elgondolkodtam, tényleg megírom az előadásom kibővített változatát abba a nyomorult konferenciakötetbe (kaptam emailt, hogy meghosszabbították a leadási határidőt), de az azért lehet, hogy hiú ábránd az érettségi dolgozatdömping közepette. 

Mindeközben komolyan gondolkodom, jó helyen vagyok-e a közoktatásban. Mármint lövésem sincs, mi a fenét csinálnék, ha nem tanítanék, de biztos volna valami olyan dolog ebben a világban, amihez tehetségem volna. Majd kimeditálom magamnak ezt is a ruganyos testem mellé úgy uszkve kilencven éves koromra.