Örök

"Azt hiszem, azért jövünk a világra, hogy összetartozásokat hozzunk létre" – írta BH reggel, és igaza van. Bár az egyes ember önmagában is univerzum, tökéletlenségében is maga a lét tökéletessége, mégis az emberek közti kapcsolatok adják a világ vázát.  

Nyilván ezért is rossz az elmagányosodás, a társas kapcsolatok hiánya a világ tartóoszlopait rendíti meg. Ha jól gondolom, az énközpontú társadalmak sosem voltak olyan erősek, mint a miközpontúak. Persze az egyensúly fontos, nem szolgai alávetettségről, hanem kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokról beszélek. 

Tegnap hazajött E messziről, a mini me, ahogy mostanában mondja, mert egyre jobban hasonlít rám, kívülről legalábbis. Persze ő már egy másik generáció, sokkal szabadabban él, mint én ennyi idős koromban, de ez jól is van így. Néha elmélázom, milyen is a kapcsolatom a gyerekeimmel mióta már ketten is elköltöztek itthonról. Érdekes figyelni a felnőtt életüket: egyszerre ismerősek és idegenek. Most kezdem érteni apám kissé távolságtartó viselkedését, hiszen az ember nem csinálhat úgy, mintha még mindig kisgyerekek lennének, hagynia kell őket élni a saját életüket, és el kell fogadnia a döntéseiket, még ha nem is feltétlenül ért velük egyet.

Más. Tegnap voltam Diócicánál, az is egy szép kapcsolat az életemben. Jó együtt lenni vele, amikor a gazdik utaznak, mert valahogy megszerettük egymást, de pont úgy szeretem, és úgy szeret ő is engem, ahogy a felnőtt gyerekeket lehet, feltételek nélküli elfogadással, és csak annyira beleavatkozva egymás életébe, amennyire ez a másik számára is kívánatos. 

Ferenc pápa tegnap a keresztút végén a bizonytalanság és a pillanat kultúrájában tévelygő emberiségért is imádkozott. A pillanat nem a valódi emberi kapcsolatok sajátja, hanem a kapzsiságé, az anyagi jólété, a szeretetlenségé, az önzésé, mások kihasználásáé, az erőszaké. A megértés, az elfogadás és befogadás, az elesettek segítése, az idősek magányának és mások szenvedéseinek enyhítése, a másokhoz való szeretetteli odafordulás, nem pillanatnyi, hanem örök. 

És mi más érdekelne minket, mint az, ami örök?