Szabadság

Az elengedés művészet, ezt szokták mondani, és van is ebben valami nagyon is mély bölcsesség. Az embernek ösztönösen is a kötés a természetes (gondolom én): a szerzés, a megtartás, amihez ügyes kis láncokat fon, aztán a láncokkal mégsem a dolgokat és az embereket köti magához, hanem saját magát láncolja le.

Elengedtem E-t, lassan elengedem D-t is, nekik is könnyebb így, és szívesebben is jönnek vissza olykor szabad akaratukból. Kemény munka és önfegyelem is, hogy ne szóljak bele az életükbe, ne okoskodjak, de legyek azért mégis támasz. E-vel például az utóbbi időben sokkal szeretetteljesebb a viszonyom, mint volt korábban, és ennek talán ez az elengedés is oka.

A szabadságot legjobb már kamaszkorban megtanulni, hogy aztán az ember szabad emberként lépjen át a felnőttkorba, de ha ez csak később sikerül, hát az se baj, kicsit kevesebbet szabad az ember, de legalább az. Én ilyen későn érő típus vagyok, későn szerettem meg az alvást, az evést is, pont a szabadságot miért sikerült volna korábban...

Most a belső szabadság hónapjait élem egy ideje, és ennél kevés jobb dolog van, azt hiszem. Már csak az hiányzik, hogy rockzenész akarjak lenni.