Buborék

Hetek óta az első szombat délelőtt, amikor kedvemre olvashatok, sőt a derékfájásom miatt hálistennek semmi másra nem is vagyok alkalmas. Olvasom Nyugat könyvét (Kleinzeit), ami tulajdonképpen arról szól, vajon egyedül vagyunk-e vagy sem. Valahogy úgy tűnik, minden attól függ, hogyan nézzük a dolgokat. 

Közben (ld. szavak) elolvastam egy interjút is a Doktorral, akit nem nagyszerű ember és barát, de  nagyon okos is, és aki nem csak szakterületének problémáit tudja megfogalmazni, hanem alternatívát is arra nézve, hogyan lehetne javítani a világon. 

Egy volt tanítvánnyal aztán az interjúból vett idézet alatt arra jutottunk, a világ, amiben élünk, kábé olyan, mint egy metróalagút (ettől kedvem támadt újranézni a Kontrollt), mert hogy igaza van, az a legnagyobb baj, hogy nem vezetés vagy irányítás, hanem kontroll van, illetve akar lenni. De a kívülről érkező kontroll, és itt most teljesen mindegy, az élet mely területére gondolunk: egészségügy, oktatás, közigazgatás stb. csak ideig-óráig létezhet, mert kizárólag rendszerabúzusban (a Doktor kifejezése) tud kifejezésre jutni, és ami minden résztvevő számára morális, illetve szerintem nagyon komoly mentális sérüléseket is okoz. Nem lehet szépíteni, a stressz forrása a mindennapjainkban a rosszul működő rendszer. Ezen kell elsősorban változtatni.

Más nincs, imádom, hogy csend és nyugalom vesz körül ma délelőtt, és boldogan veszem tudomásul, hogy az idő csodálatosan el tud peregni az ujjaim közt. Millió csillogó üveggyöngy, pezsgőbuborék.