De azért

Szerintem minden májusban van egy olyan posztom, hogy lám, megérkezett az esős évszak, és amit majd klassz lesz csodálkozva újraolvasni június-július-augusztus száraz hónapjaiban. Ez a viharos széllel érkező eső is csak azért volt kellemetlen ma, mert miután tegnap nem értem oda a bérletpénztárba nyitvatartási időben, ma, tetszett vagy sem, le kellett buszoznom az állomásra, az egyetlen helyre, ahol vasárnap is lehet bérletet venni. . 

De még ezzel együtt is jó, hogy vasárnapra időzítette magát a viharnap, amikor délután be lehet itthon kuckózni, és nem kell menni sehová, ide jönnek az ebédvendégek. 

Bár az a helyzet, hogy menni is jó egyébként, az elmúlt napokban például kétszer is voltam vacsoravendég, egyszer Cecile-nél, egyszer pedig, na hát most már kell majd egy név, szóval mindegy, még nem tudom, hogy hívjam, de Zs-éknél. Zs a legrendesebb főszerkesztő, akivel valaha találkoztam, a családja pedig minden vitán felül esélyes Közép-Európa legcukibb családjának címére. Náluk mintha mindenkinek extra adag kedvesség jutott volna, csupa jó lélek ők egy rakáson. 

A családos vacsora egyébként csuda jó dolog, főleg kisgyerekekkel, mert érdekes dolgokat mondanak a világról, és jó megfigyelni, hogyan beszélgetnek egymással a szülők és a gyerekek. Jól voltam tartva tehát, testileg és lelkileg is, sőt szellemileg dettó, egészen el is felejtettem minden hülye határidőt ettől a kényelmes, barátságos légkörtől. 

Ma rajtam a sor, hogy én is valami anyásat virítsak itthon, úgyhogy, bár tegnap nem ezt terveztem, amikor bevásároltam, mégis úgy döntöttem, lesz leves. Lehet, hogy a levesbe lehet belefőzni a legtöbb szeretetet. Majd megpróbálom.

Más nincs, este majd muszáj lesz dolgozni sajnos, mert az utóbbi napokban vészes nemtörődömség vett rajtam erőt. Ha előre nézek, akkor a jövő hét egyszerre kellemes és nyomasztó. Kellemes, mert csupa jó dolog szerepel a naptáramban, és nyomasztó, mert péntektől az eddigi határidők mellé két újabb is társul érettségi dolgozatok képében. Persze aztán végül majd minden munka elvégződik tisztességgel, ami öröm, mert szeretem, amikor végre becsukok egy dokumentumot, vagy egy dolgozatot, és azt mondhatom, jó, akkor ez is kész, ezt is megcsináltam, és persze az is jó érzés, ha megint ki tudom fizetni a számláimat, az albérletet, és a kölcsöntörlesztést. És bár fáradt vagyok, közeleg a nyári szünet, amikor végre nem kell hajnalban kelnem, csak ha én is úgy akarom.
Szóval esik, de azért nekem elég jó.