Hétközbeni

Érdekes, szokatlan hét volt ez az elmúlóban lévő, mert sok öröm jutott a munka mellé; amolyan hétközbeni szombatok voltak ezek, tele jósággal. Meg tudnám szokni hamar, azt hiszem. Közben viszont erre a szombatra munka jut. Vagy főleg munka. Kizökkent az idő.

Tegnap Nyugat kitalálta, hogy ma menjek vele kávézni (teáznit gondolt persze, mert mégiscsak angol), és hiába próbáltam kibújni a meghívás alól, azzal érvelt, hogy a szombat nem munkára való, arra jó a kellően depressziós vasárnap is, szombaton élni kell. Mivel ebben igaza van, végül beadtam a derekam, bár nem vagyok benne biztos, hogy jól tettem. Nincs kedvem kínos szituációkba keveredni. 

Egyébként is, szerintem igazából minden nap élni kellene, nem csak szombaton, és jó volna nem ilyen munkamániásnak lenni, de nehéz dolog ez, hiszen nem mindig rajtunk múlnak a dolgok. Sőt főleg nem rajtunk, mondogatja is BH nekem mindig, hogy nem kell mindent magamra venni, de viszonylag lassan tanulok. 

Más nincs egyébként, lassan befejezik a hallgatók a tanítási gyakorlatukat, egészen megvidámodtak a gondolattól szegények. Nem tudom, nem megy-e el a kedvük a pályától végleg, de ha így is van, legalább nem miattam. Fogalmam sincs, ki fog tanítani mondjuk tizenöt év múlva, de az is lehet, hogy addigra össze is omlik minden. Egyébként meg én is örülök, hogy végeznek, visszakapom egy kicsit a csoportjaimat legalább így év végére. 

Elkezdődött a vizsgaidőszak egyébként, most két hétig még az érettségi dolgozatok javítása is van a sok egyéb munka mellé, ráadásul a feladatokat is sikerült elcseszniük az összeállítóknak, úgyhogy most még azzal is szarakodni kell. A tanulmányt viszont nem írtam meg, és hacsak valami csoda nem történik, már nem is fogom, de legalább beküldtem két novellát egy pályázatra. Hátha. Nem tudom, levon-e az értékükből, hogy nem a hírnév hajt. 

Azért az nagyon jó, hogy hamarosan nyár lesz, és akkor legalább már kicsit többet lehet heverni és olvasni, és örülni annak, hogy minden jól van abban az adott pillanatban.