Hétközép

Elég sokszor megtörténik, hogy ébredéskor még a fejemben van egy tökéletes blogposzt-kezdőmondat, aztán gyorsan el is felejtem. Ma is ez történt, volt valami nagyon bölcs utolsó, álombúcsúztató mondat a fejemben, aztán elmúlt. 

Hihetetlen, hogy már szerda van. Egyszerre örvendetes és ijesztő. A hallgatók bevégezték a tanítási gyakorlatukat, most már csak nekem kell értékelni őket valahogy okosan. Na mondjuk nem mintha akárcsak szerződést is láttam volna az egyetemtől vagy a kliktől. Nekik ugye nem sietős. Hihetetlen egy világ ez a kis magyar. (Megjegyzem a lassú kiadó írt, hogy rögzítették a számlámat. Most írjam nekik vissza, hogy inkább csak fizessék ki végre?)

Egyébként az egyik hallgató igazán alkalmas a pályára, a másikukat viszont, azt hiszem, elveszítettük. Pár hét után azt mondta, hogy ő bizony nem bírja a stresszt. Talán nem jó pályát választott, hiszen itt szinte csak stressz van. Amúgy nem, néha van öröm is, vannak nagyon helyes és motivált tanítványok, de azért főleg és alapvetően stressz van. 

Más nincs, két felhőszakadás közt kisüt a nap, a levegő kristálytiszta, év van valami kellemes dzsungelszag a levegőben. Igyekszem nem elfelejteni azt a kétszáz dolgot, amit naponta el kell intéznem, viszont mondtam a főnökömnek, hogy az első augusztusi munkanapon nem leszek, bocsika. Mondta, hogy persze. Itt se minden megy rendben, de azért emberibb a kupleráj.