Morzsák

Isten mostanában, csak hogy bosszantson, monokrómban tolja a tavaszt reggelente. Ma megint októberre ébredtem. Mondta is a masszőrlány tegnap, lehet, hogy a májusi eső aranyat ér, de mindjárt belefulladunk a sok aranyba. Hát  igen.

Tegnap hétfői Bus Club meeting volt - kivételesen pár perccel előbb elment a busz, amivel nagyjából tízen minden reggel ugyanabból a megállóból indulunk munkába, iskolába szeptember óta. Sok hónapnyi közös várakozás után mostanra kialakult köztünk egy amolyan klubegyüttműködés: informáljuk egymást, elment-e már a busz vagy sem. Így történt, hogy a megállóba érkezésemkor már mondta is a szőke nő, hogy lekéstük. Nem kis bosszúság az ilyesmi, mert ha nincs ez a közvetlen, akkor két busszal kell kiügyeskedni magunkat a város másik végébe, ez pedig nem tesz jót az amúgy is magas hétfői/év végi stresszinten. De nem lehet mit tenni, ma reggel már mindannyian korábban kiértünk, lám, nevelhetők a klubtagok. Még a másik busszal közlekedő szemüveges srác is elégedetten nézett maga elé, amikor látta, hogy ma nem késtem le a buszt. Az élet ilyen egyszerű is tud lenni bizonyos napszakokban.

Persze a reggel után semmi sem egyszerű. Vészterhes, fullasztó és bonyolult napok követik egymást, kevés dologhoz van kedvem, miközben túl sok érdektelen és hiábavaló feladatot kellene elvégeznem. Nem tudom, szándékoltan ilyen-e az élet,  vagy ez valami leckeféleség, hogy a végén egy mindenható vizsgaelnök elégedetten pipálja ki nyálas ceruzájával az elvégzett feladatok listáját a bizonyítványban, vagy csak úgy alakult, hogy ezen a héten nekem jutott a morzsalék a tál aljáról. Mindegy is, a szereteten kívül aligha van  értelme bárminek. 

Más nincs. Ma megnéztem egy részt a Ricky Gervais féle After Life-ból. Jólesett. Arra jöttem rá, hogy szeretnék jóval kevesebb dolognak megfelelni az életben. Tulajdonképpen nem is kevesebbnek, csak egynek. De akkor az már nem is volna megfelelés, csak a flow.