Vágyakozás

Végre péntek van. Tegnap a projektvacsorán (ez nekem mindig fura, hogy az uniós polgár pénzéből is lehet enni mondjuk vadpörköltet, de ez nem az én projektem, az is igaz) megkérdezte tőlem a főnökhelyettes, hogy én is elfáradtam-e. Nem tudtam eldönteni, hogy ennyire jól nézek ki, vagy igazából szarul, csak udvariaskodott. Mindenesetre szépen megmondtam neki, hogy nagyon.

Lehet, hogy az életkor, lehet, hogy a rosszul, nyikorogva működő közoktatási rendszer, de minden évben jobban elfáradok a tanév végére. Valahogy egyre kevesebb olyan pillanat van, amikor csak a tanítással és a neveléssel lehet foglalkozni, mindig kell mellette ilyen-olyan, hol okos, hol ostoba dolgokat csinálni, én meg már nem vagyok fiatal. Igaz, az a tapasztalatom, hogy a fiatalok még kevésbé bírják a terhelést, mint a magamfajta meglett emberek. 

Szóval rettenetesen fáradt vagyok, napok óta az egyetlen inspirációm az alvás. Ez nem sok jót jelent, de ezen a hétvégén végre kialszom magam, nem kelek korán, tornázni és olvasni fogok, és nem idegesítem fel magam semmin. (A dolgozatjavítás mellett persze, mert annak sosem lesz vége.) 

Más nincs. Csak az eső készülődik esni megint. Unja már ő is szerintem. Napfényre vágyom. Napok óta zenét sem találok.