A hattyúk repülése

A tanításmentes napok kezdete, az első szombat, mindig különleges nap. Nincs még szabadság, ez igaz, még dolgozni kell két hetet, de már szép hosszú ez a szombat reggel, és a stressz, legalábbis az iskolai örökös stressz, eloldalgott. Legközelebb majd augusztus közepén tér vissza rémálmok formájában.

Most hogy hosszú lett az idő és könnyebbek a napok, abban reménykedem, nem csak időm, de kedvem is lesz olvasni. De nem csak olvasni, hanem rendet rakni, meg esetleg még varrni is, bár ebben az őrült melegben ez utóbbihoz nem feltétlenül lesz elég motivációm. Meglátjuk. Azt tervezem egyébként, hogy a nyár első fele a pihenésé lesz, és majd csak augusztusban dologozom, bár ahhoz még valami munkát is kell találni. Na, de ne szaladjunk annyira előre. 

Más. Lassan visszatalálok a filmekhez. (Ezt azért kopogjuk le, nehogy elszálljon a remény.) Megnéztem a Csernobilból egy részt, és úgy döntöttem, letöltök még kettőt. Persze szörnyű az egész, de nem ez érdekel, hanem az, hogyan motiválja a félelem az embereket arra, hogy elhallgassák az igazságot. És nem egy pitiáner dolgot, hanem valami olyasmit, amivel emberek milliónak teszi tönkre az életét. Érdekes és nagyon is időszerű a kérdés, miközben a hatalom itthon is igyekszik ezt a fajta félelmet újra meghonosítani. Kérdés, hogy működik-e, pontosabban, mi lehet az ellenszere. A tudásra gondolok. Hát nem véletlen, hogy a tudás megszerzésének fontos helyszíneit igyekeznek a földdel egyenlővé tenni. Talán ott kell tenni, hogy megmaradjon a szabadság is. 

Olvastam sok őrült új törvénymódosítást, nyilván a cél a közoktatás teljes szétzüllesztése, és a fejek minél nagyobb mértékű ellenőrzése. Fura, hogy a hatalom megszállottjai újra és újra képesnek hiszik magukat erre. És nyilván bizonyos mértékig meg is lehet ezt tenni, de az ember szabadnak születik, gondolataiban legalábbis. 

Mindeközben egyre tempósabban sodródunk a vég felé, a politikai döntéshozók azonban tudomást sem akarnak venni minderről: fákat vágnak ki, a természettel mit sem törődő beruházásokat engedélyeznek, építik az értelmetlen fehér elefántjaikat. Ha most utópiát írnék,  az biztosan arról szólna, hogyan lázad fel az emberiség az ökológiai összeomláskor, és hogyan próbál valami új, élhető világot teremteni. Csak sajnos az utópia kiment a divatból.

Más nincs. Azt olvastam, mégsem irtanak szúnyogokat, mert túl meleg van. Én nem vagyok egy rovargyűlölő, de azért az nem biztos, hogy mindegy, mennyi a szúnyog, főleg, hogy elég sok betegséget is terjeszthetnek. Gondolom, valami nagyon rátermett cég kapta az irtási bizniszt.

Most élvezem a hétvégét. Jólesik francia dalokat hallgatni, és visszagondolni a Teraszon töltött hetekre. Abban is benne volt minden, mint a hattyúk repülésében.