El Mar

Tegnap, stílszerűen éjfélkor, bezárt a tanév, mától szabadságon vagyok. Az utolsó munkanapot ugyan egy tizenkilenc órás műszakkal teljesítettük, szóval akár lehetett volna úgy is, hogy ez a péntek beszámítódik, nem pedig szabadság, de hát ilyen ez a meló, amit pluszban csinálunk, az többnyire ajándék, minen másra ott a kötetlen munkaidő, meg az odaföntről elvárt határtalan szakmai elhivatottság. 

Persze lehet erre azt mondani, hogy kuss, tegnap munkanapomon kirándulhattam kötelezően a saját pénzemből a kollégákkal. Most leszámítva azt, hogy egyébként sok új kollégámat nagyon megszeretem, azért ha választhatok, nem feltétlenül negyvenakárhány tanárral töltöm el a szabadidőm egy álmos szlovén kisváros magyarságházában. (Egyszer jártunk Szlovéniában, akkor is zárva volt, mondta a kollégám egy amerikai humoristától parafrazálva, és tényleg.) De nekem nyilván semmi sem jó, ha tűvel szurkálják a seggem, az se. (Köszönjük Péter, mindig igaz.)

Szóval maga a kirándulás minden nehezítő tényező ellenére is jól sikerült, de ez se a szervezőkön múlott, hanem azon, hogy mindig megtalálom azt a pár embert egy közösségben, akik mások, akik nem bólogatnak robotként, és akiknek kifejezetten jó érzéke van a szarkazmushoz. Ez is jó volt most, meg az is, hogy beszélgettem néhány olyan kollégával is, akikhez egyébként nem sok közöm van, pl. a rajztanárnővel, akiről kiderült, hogy szobrász, és a szobrász barátaimat is ismeri, szóval jól kiveséztük a bronzöntést.

Maga az utazás persze egy rettenetes farce volt, a három szál zsíros, ősz haját varkocsba fogó, szánalmas székely vicceket mesélő idegenvezetőtől kezdve a lendvai Makovecz házig, az "energiaparkban" üldögélő, gyógyulást remélő emberektől a négyezerötszáz hozzám levakarhatatlanul vonzódó szúnyogig, a vacsora után harmónikaszóra táncoló, elhízott, áttizzadt ingű művházigazgató pedig mintegy lezárta a 36 fokban, majd jeges monszunban abszolvált teljesítménytúrát. Amikor éjfélkor kiszálltunk a buszból, és a kolleginák magukhoz szorították az orchideafarmon vásárolt kedvezményes virágokat, egészen úgy festettünk, mint akik egy jól sikerült termékbemutatóról tértek haza. Nem is volt ez másképpen.  

A kirándulásnak  azért két fontos tanulsága van: egyrészt vannak nagyon jó emberek ebben a tantestületben is, másrészt kurva öreg vagyok én már az ilyen egynapos, megfeszített programokhoz. Se a gerincem, se a kiválasztórendszerem nem alkalmas erre. Öreg vagyok vagy sem, nem tudom, de megjár a tisztelet a testemnek. 

Más nincs, miközben most rettenetesen és túláradóan örülnöm kellene a nyári vakációnak, egyelőre csak a fáradt ürességet érzem, meg a szokásos rémületet, hogy mi lesz velem, amikor nem dolgozom magam halálra, mit fogok kezdeni a csendekkel odabent. Aztán ez majd gyorsan elmúlik, amikor kiderül, hogy de, nyáron is lesz alkalmam halálra dolgozni magam. 

A biztonság kedvéért van barátkozás is tervben, meg Pride, meg három nap nyaralás a nőkkel. Nehogy a végén az legyen, hogy megint elfelejtek élni. Csak az a kurva tenger ne hiányozna annyira.