Feladat

A tegnap esti beszélgetésen gondolkodom még mindig, mármint azon, hogy elhangzott, az emberi kapcsolatok mindig feladatok tulajdonképpen. Ez természetesen igaz, azok a kapcsolatok, melyeket magukra hagyunk, elsorvadnak. Közben meg azért valahogy ez sem mindig igaz, mert az is van, hogy  attól, hogy lesz egy kis szünet a nagyon szoros kapcsolatokban, a kapcsolat minősége mégsem sérül. Mint amikor van egy kis kitartott csend egy zeneműben, egy beszélgetésben, egy könyvben, amikor a gondolatok a csend ellenére továbbfutnak, a kapcsolatok megmaradnak, de tovább érnek. 

Tudom, hogy ez nem szükségszerű, nyilván van erre ellenpélda szép számmal, és nyilván nem azt gondolom, hogy a kapcsolatokkal nem kell foglalkozni, inkább úgy érzem, van, amikor a foglalkozás a csend. Ez most több ember miatt is eszembe jutott, akikkel ritkán találkozom, de most nyáron majd megint. Adagolás kérdése, szoktuk Lénárdot idézni sokszor TSB-vel, és bár sokáig nem értettem egyet a jó Sándorral abban a kérdésben, hogy "A „belőlem minden mennyiség kibírható” ember még aligha született meg...", lassan igazat kell adnom neki. Én is öregszem, nyilván engem is egyre nehezebb elviselni. (Bár rohadt jó ember vagyok, szóval nem is értem.)

Tegnap például próbáltam megnyugtatni az öreg barátnőmet, meg ilyen bölcs dolgokat mondani párkapcsolatilag, amire azt válaszolta, hogy könnyen vagyok okos. Hát ja, nyilván mi a fenének mondok bármit is, amikor nem élek párkapcsolatban, honnan is tudhatnám milyen harmincsok évig élni valakivel, és nyilván nem is fogom már megtudni. Majd legközelebb kussolok. Minek szólni egyáltalán.

Szóval értem én, hogy az emberi kapcsolat az feladat, van vele tennivaló, de én inkább úgy érzem főleg szeretet van vele, és szeretetből tenni nem rossz, csak az valóban dilemma, ha az egyik oldalon van szeretet, a másikon meg épp szünet van, vagy szeretetlenség, düh, esetleg csalódás.  

Bonyolult dolog ez mindenképp, mikor kötődni, mikor engedni, nyilván én sem tudom, nincs is állandó, mindig sikeres recept. Talán a szükségesnél mindig kisebb adagokban van a titok, ahogy Lénárd is mondta. Akkor mindig van vágyakozás, várakozás, akkor nem múlik olyan könnyen el a szeretet, akkor nem megyünk egymás agyára. Ezt a mértékletességet meg végül is tekinthetjük valamiféle feladatnak. 

Zenének meg legyenek mára ezek a kedves fiúk, akikkel szívesen üldögélnék egy tábortűz mellett. Csak úgy hívom őket, hogy a Keskeny Brothers.