Képzelt világ

Ma két macskát is meggyászoltam távolról. Az egyiket földrajzi, a másikat időbeli távolságból. Meghalt M cicája, akiről annyi sok szép fotót készített, és a facebook ma évfordulós emlékként feldobta az én régi macskám képeit. Eszembe jutott, mennyire szerettük B-vel, és milyen nagy veszteség volt, amikor elütötte egy autó. Persze az sem jobb, amikor beteg lesz egy cica, mindenképp rossz elveszíteni egy szívünknek kedves háziállatot.

Amíg albérletben lakunk, aligha lesz alkalmunk háziállatot tartani, nem albérletre pedig ebben az életben már nem nagyon lesz esélyem, így nem nyújt majd vigaszt az egyedüllét ellen egy cica, amikor már B sem él velem. Kár. Van abban valami megnyugtató, ha várja az embert otthon valaki, és nem egy néma lakásba kell hazaérni. 

Más. Már csak két nehéz tanítási, és egy nehéz vizsgahét van hátra ebből a tanévből. (Plusz értekezletek, könyvtárrendezés ésatöbbi.) Tegnap délután már félálomban jöttem-mentem a világban, és az éjszakát mélyalvásban töltöttem. Van a fáradtságnak az a szintje, amikor önvédelmi okokból minden lezár az agyban, és csak fiziológiás működés van. Ilyenkor jobb, ha nem kezdünk bele semmiféle értelmes dologba, inkább csak vagyunk. Tulajdonképpen legjobb volna egy hetet végigaludni most, de majd délután legalább pár órát. 

Van egy ilyen fáradtságfantáziám: köves tengerparton álló, tengerre néző, teraszos hálószoba, az ágyon fehér minden, sós levegő, lebeg a függöny, odakint napsütés, a szobában kicsit hűvös van, napbarnított bőrrel fekszem az ágyon, és az elalvás előtti néhány másodpercben, mielőtt lecsuknám a szemem, még hallom a sirályok rikoltozását, és a hullámok hangját. Majd keresek valami boldog, tengerpartos filmet délutánra, egyszer pedig megkeresem ezt a helyet.