Kisidők

Néhány nap szünet után, kásalánchegységeken és egy szép, ám rövid pestiális kiruccanáson túl ismét itthon. Nagyon örülök, hogy szép idő lett, mert minden évben nagyon várom a nyarat, akkor végre lehet pihenni, kialudni magam, kirándulni, gondolom naivan, aztán a valóság egy kicsit más. 

Tegnap éjjel a beköszöntő hőségtől alig tudtam elaludni a panelben: a légkondit még nem kapcsoltam be, öregecske, valószínűleg 25 és 28 fok közti működésre tervezték, huzatot pedig nem lehet csinálni, mert egy oldalra néznek az ablakok. Lehet, hogy nyáron felmegyek a hegyre, hello Mrs Doppler, amikor beköltözöm a fák alá. Hát ennyit a nyugodt alvásról, meg pihenésről. (Mindenestre bekapcsoltam a youtube-on egy nyolc órás tengerzúgást. Állítólag az megnyugtatja az embert.)

Budapest jó volt, mindig jó, és persze rövid, mert mindig rövid is. Azért bízom benne, hogy nyáron, amikor nem csak megyek és jövök, lesz időm találkozni mindenkivel, akivel szeretnék. Nagyon szép  kisidők voltak ezek most, jó beszélgetések, jó együttlétek, amikből többet szeretnénk persze, de hát mindig többet akar az ember a jóból, mint a rosszból. Mondjuk B sokat lesz távol idén, a magányos paneldepi helyett pedig inkább volna érdemes utazgatni, barátokkal beszélgetni, meg ilyesmik. Ilyen kisidőkből szép hónapokat tudnék összerakni. 

Más. Őszintén örülök, hogy múltkor a DM-ben elcsábultam, és vettem egy melegíthető és hűthető zselépárnát, aminek most a jeges változatán üldögélek. Hűtöm a problémás területet, és imádkozom, hogy legalább műteni ne kelljen, ne ilyen marhasággal teljenek el a szabadsághetek.

Más nincs. Szépen hullámzik a videóban a tenger, el is álmosodtam tőle sajnos, pedig dolgozni kell.