A testé

Ma (vagy talán már tegnap?) túljutottunk a nyári szabadság fordulóján. De a szomorú felütés ellenére sem lesz ez gyászposzt, mert hiába a sok egészségügyi szarakodás, és a postaládámban szaporodó, problémákkal teli emailek, pihenek.

Nem kell félreérteni, a pihenés nem jelent munkamentességet, dolgozni mindig kell, de most megengedhetem magamnak, hogy jó vagyok a testemhez, és ez olyasmi, amit szorgalmi időben nem tudok megvalósítani. Nem merem azt írni, hogy lehetetlen, meg fogadkozni sem akarok, hogy idén máshogy lesz, mert talán egyik sem igaz. Csak azt tudom, szeretnék változtatni az életmódomon, és szeretnék többet törődni a testemmel.

Most viszont tényleg pihenek, méghozzá jól, sokat és mélyen alszom (a rémálmok hónapok óta nem tértek vissza), odafigyelek arra, mit eszem, és minden nap relaxálok, meg olvasok. Jó volna ehhez még úszni is, de az tiltva van. Talán majd ősztől. Akkor kelek, amikor a testem ébred, és akkor eszem, amikor megéhezem. Pisilni is bármikor elmehetek. 

Lehet a tanárokat basztatni sok minden miatt, de a nyári szünet olyan szempontból életmentő ebben a szakmában, hogy ilyenkor vissza tud állni a szervezet a normál működésre. Persze ez a gyerekekre is érvényes. Meg egyáltalán mindenkire. Kellene egy mozgalom: több örömet, több szabadságot a testnek és a léleknek. A nyomorúság kora ez a mostani minden szempontból. 

Ennek szellemében, most megyek, és kinyújtom a derekam a jógamatracon. Lelje a test örömét a mai napban. Épüljön erős ház a léleknek.