Csendes napok

Már második napja ébredek a szomszéd néni konyhájának illatára: ma igazi kávét főzött, hosszan, ráérősen töltötte meg a szobát a kávé illata, tegnap meg húst sütött, de nem akármilyet, olyan nagyanyámféle klasszik, fokhagymás sült húst. Összefutott a nyál a számban, és arra gondoltam, hívhatnám Madeleine néninek, és átjárhatnék hozzá teázni.

Furcsa egyébként egyedül lenni itthon, nagy a csend, nincs kihez szólni. Kész csoda, hogy az egyedül élők nem némulnak meg. Most gyakorolhatom ezt a csendességet, B Balatonon van, aztán Pesten lesz jövő hét elején, augusztusban meg Angliában három hetet. 

Rengeteg dolgot lehet persze csinálni, ha egyedül van az ember, egy csomó ideje lesz hirtelen: minimális a rendrakás, meg a mosás is, főzni sem kell túl sokat, de valójában nem tetszik ez nekem. Pont tegnap gondoltam végig, hogy tulajdonképpen soha nem laktam egyedül, és nem is nekem találták ezt ki: szükségem van az emberi társaságra. Azt hiszem, muszáj lesz lakótársat keresnem, amikor B végleg kirepül. 

Egyébként minden rendben, tegnap este csak kétszer néztem meg, bezártam-e az ajtót, és egyelőre csak mérsékelten szorongok a holnapi naptól. Ez estére talán másképp lesz, de Gofri elkísér reggel, TSB hazahoz majd, BH pedig utazik egy csomót, hogy vigyázhasson rám. Pont múltkor gondoltam arra, hogy hiába növesztgetik a gyűlöletet a világban, a szeretet olyasmi, amit nem lehet kiirtani. Szóval nagyon jó fej barátaim vannak. 

Más nincs, klassz lenne utazni meg kirándulni nyáron még egy kicsit, látni valami zöldet és kéket, erdőt-mezőt-vizet. A város zajos és meleg, a panelházak látványa hervasztó. Tegnap este repülőt láttam a házak felett. Permetezte a szúnyogokat, mégis jó jelnek tekintem.