Élettel teljen

Tudom, a nyaralók most szentségelnek, sajnálom amúgy tényleg őket, nekem viszont kellemes a hűvös nyár. Jó, az talán tényleg fura, hogy hajnalban be kellett csukni az ablakot, mert a 11 fok még takarózva is hűvös volt, cserébe azonban nagyokat alszom. Túl nagyokat is, hosszú és szövevényes álmokkal, hideg vizű tengerszemek mélyére merülök.

Jövő szerdától mi is nyaralunk, annyi év után megint hármasban TSB-vel és Mihállyal. Szép, nosztalgikus túra lesz, útba ejtjük Fonyódot, aztán Pesten élvezzük a nyarat meg a semmittevést: oda költözik most a terasz. És bár három nap nem nagyon sok idő, jól beosztjuk az élményeket, a fényképezőgépemet pedig most nem hagyom itthon. Terveink vannak. 

Más nagyon nincs, mérsékelten haladok a tennivalókkal, de főleg sehogy. Még mindig poszttraumás állapotban vagyok, úgyhogy egyelőre regenerálom a testem tanév során elhalt szöveteit, újraépítem az agyi neuronkapcsolatokat. A gyógyító semmittevés is élet, ennek is van értelme és szerepe, sőt. Ha szeretnék megint alkalmassá válni a gondolkodásra és a munkára, márpedig muszáj lesz dolgozni is hamarosan, akkor ezekre a napokra rendkívül nagy szükségem van. 

Más nincs. Kiolvastam az ízületes könyvet, ami sok nagyszerű és fontos információval szolgált, és nagyon is őszintén vázolta fel a jövőbeli lehetőségeimet, ugyanakkor komolyan inspirált arra, hogy a fájdalom elodázása érdekében minél többet mozogjak. Közben persze agyalok a hormonpótláson is, a mozgásszervi gondokra jó hatással van, meg egy csomó másra is, de közben azért ott a rák kockázata. Melyik a jobb: fürgén felkocogni a kemóra vagy csendesen reménykedni, hogy a kerekesszékből kellemes parkra néz majd a kilátás? Utánaolvasok ennek még a hétfői doktorosdi előtt. (Mondjuk épp most kezdek bele Szilasi könyvébe, szóval az is lehet, hogy hétfőre pont elmegy a kedvem a tumortól.) 

Pihenek tovább tehát, olvasok, tornázom, lélegzem, az örömre koncentrálok, és megtöltöm az életet élettel. Azért ez elég jó érzés.