Gyomortáj

Úgy látszik, minden évben felkavarja az embereket a magyar állampárt külföldre telepített "szabadegyeteme". Kit így, kit úgy, engem leginkább most már tényleg csak gyomortájon.

Ami Orbán beszédét illeti, azzal nemigen érdemes foglalkozni, mert nincs jelentősége. Azt hiszem, eljutottunk oda, hogy tökéletesen mindegy, mit mond, azt kell figyelni, mit csinál. Orbán tettei egy autoriter politikus tettei, aki szeretné a demokráciát kisöpörni az országból, és új burzsoáziát építve önkényuralmi hatalmat szerezni magának. Minden amit mond, bérírók kínkeserves agyszüleménye. 

A rendezvény erkölcsi értelemben foglalkoztat inkább, és csalódással vettem tudomásul, hogy sok olyan zenész is ott van, aki egyáltalán nem ért egyet Orbánnal, sőt. Az ilyesmi számomra képmutató dolog, és Krusovszky regényének cinikus fiatal értelmiségei jutnak eszembe, akik a markukba röhögnek, de felveszik a nagy pénzt. 

Épp tegnap írtam egy hozzászólásban, hogy lassan tényleg kihal az a nemzedék, amelynek erkölcsi aggályai voltak és vannak, marad a kussolók és markukat tartók újabb és újabb nemzedéke. És csak egy mondattal mégis visszatérve az ideológiai hazugságokra: a rendszer a kinyilatkoztatott közösségi értékekkel szemben pont a sunyi, a csak a saját érdekeit néző emberek érvényesülésének kedvez. Sajnos.

Az egész ügy egyébként végtelen szomorúsággal tölt el, de igyekszem nem foglalkozni ezzel különösebben. Éljen Adriane és a meditáció. Úgy tűnik, a jelenlegi hatalom gyakorlóinak kiölte minden erkölcsi érzékét a beteges hatalom- és pénzvágy, és nem is hiszem, hogy gyógyítható volna az ilyesmi. A beledöglés mellett az emigráció sajnos komolyan megfontolandó lehetőség. 

Más nincs, Szilasi könyve kiváló, A híd pedig éppen megfelelő hangulati háttér a magyar közélet színevesztett mindennapjaihoz.