Ötlettelen

Nem mondom, hogy jólesik ez a hétfő, mert múlt héten kizökkentem a hétköznapokból, most meg valahogy vissza kellene zökkenni tevékenységekbe, de ilyesmire semmiféle motivációm nincs, inkább aludni szeretnék. 

A hétvégi kiruccanás B-vel egyébként jól sikerült, azt hiszem, tényleg örült, hogy elmentünk a Pride-ra, még ha nyilván az anyja tempója nem is kifejezetten illeszkedett az életkorához és a lendületéhez. Én ettől függetlenül is elfáradtam, mármint a saját kíméletes tempóm ellenére is, még jó, hogy a pár napig alig-alig működő térdem megemberelte magát, és abbahagyta a fájást. (Vagy csak jól sikerült felrakni a tape-et végre.)

Jó volt Ristjánánál, sokat beszélgettünk, és komolyan elgondolkodtam azon, amit a Facebookról mondott, mert néha nekem is terhes jelen lenni egy ilyen felszínes kommunikációra építő felületen. Arra is rá kellett ébredjek, a Facebook azt az illúziót építi, hogy ismersz embereket, tudod, mi történik velük, és persze, hogy fontos vagy valakik számára, holott ezek közül egyik sincs így. Általában nem tudod, mi van az ismerőseiddel, és nem is kérdezel rá, hiszen elolvastad, amit kiírtak a falukra, és ezzel ők is pont ugyanígy vannak. Csakhogy ez mind mirázs: valójában nem tudod, mi van a barátaiddal, és ők sem tudják, mi van veled. A beszélgetésre, az igazi beszélgetésre, szánt idő nyilván nem spórolható meg. A többi, mint a múlt, por. Elpereg az idővonalakon.

Más. Jó volt Zappal menni a felvonulásra, és bár én nem vittem idén gépet, az ő képei pont azok, amiket én is láttam. Érdekes, hogy a gép már csak ott jutott eszembe... Mostanában elveszítettem az érdeklődésem a fotózás iránt. Alig használható a gépem, ha minden tizedik kattintásra fotóz, az már szerencse, de általában inkább csak minden huszadikra. Nincs ehhez türelmem, ahogy most ahhoz sincs, hogy képekben fejezzem ki önmagam. Igaz, túl sok mindenhez amúgy sincs, egyelőre csak a közeli barátaimhoz tudok valamennyire kedves lenni, az emberiség iránt érzett általános és nagyívű szeretetem ellenére az emberek úgy általában főleg csak idegesítenek. Talán House epizódokat kellene néznem, már csak a hangulati egyezés végett is. 

Más nincs, a vonatút gyötrelmesen lassan telt, Budapest néha túl messze van. Olyan ötlettelen vagyok a saját életemet illetően. Kellene egy angyal, aki lecsukja a szemem.