Első péntek

Péntek van, de a hét utolsó munkanapja egyelőre nem bír túl nagy jelentőséggel, mivel nem dolgoztam végig a hetet. A tegnapi nap őrületes értekezletekkel telt (vö. önagyonülésezők), amiknek túl sok értelme nem volt, leszámítva, hogy megkaptam az órarendem, ami gyanúsan jól néz ki. Pár napot azért várok az örvendezéssel.

Volt tegnap egy osztályozóvizsgás gyerekem is, aki ugyan késett majd három órát, de végül beért, és levizsgázott angolból négyesre. Ez azért becsülendő egyébként, mert szinte minden másból megbukott, mégis bejött az utolsó vizsgára is. Megsajnáltam, az az igazság. (Nem azért kapott négyest persze, tényleg négyesre vizsgázott.) Olyan szerencsétlen, elveszett gyerek. Még ha el is múlt tizennyolc. A skizofréniája teljesen védtelenné tette a világgal szemben, és ugyan agyongyógyszerezik, de ettől talán még rosszabb az egész. Azt mesélte, rosszul alszik, mert attól retteg, elpattan egy ér az agyában. Hát így.

A délutáni értekezlet érdektelen volt, utána még egy órát ráhúztam az új osztályom miatt. Illetve egy lány miatt, aki aspergeres. Olvasgattam a szakvéleményét. Megpróbálom nem ölelgetni. Nekem is meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy a mai gyerekek, ahogy a világ is, egyre bonyolultabbak. Más nincs, ma találkozom velük először. Nagyon várom. Kíváncsi vagyok a csoport dinamikájára.