A testről meg a tudatról

A tudat képes átalakítani a földi dolgokat. Még azt is, ami minden tekintetben az anyagi világhoz kötődik. Valami ilyesmit írt nekem Adriene, a kedves jógi. Nem pontosan ezt írta, de én ezt értem a szavain, és nyilván nem konkrétan nekem, mert ez egy amolyan hírlevél, amire regisztráltam, de azért nekem is szól, mint embernek. Hálából ma reggel a gerincgyakorlatok mellé bevettem az ajánlott felsőtest erősítő gyakorlatsort is. Bár először nyilván a törzs izomzatát kell erősíteni, nagyon jólesett ez is, tizenhárom perc összesen, hát nem a világ, ráadásul közben arra jöttem rá, hogy mióta legutóbb ilyen gyakorlatokat csináltam, egész sokat erősödött a testem. A tudat, a tudatosság ezek szerint tényleg alakít, olykor még izmot is épít ott, ahol korábban csak zsírszövet tobzódott.

Na azért nagy dolgokra ne gondoljunk, nincs kockás has, vékony derék, de valamiféle testtudatosságra azért szert tettem. Az izmaim persze Viktóriának is sokat köszönhetnek (azt hiszem, ezt a nevet választottam a gyógytornásznak itt - nomen est omen), aki olyan áttetsző, mint egy üvegpohár, mégis olyan erős és kitartó, mint egy... nem is tudom. Na mindegy. Mindig mosolyog, és mindig szigorú; nem adja alább az elképzeléseit. Örülök, amikor jön, mert hozzáértéssel teszi a dolgát, a testem pedig az ő tudatosságának köszönhetően is változik. Méghozzá jó irányba. A test a boldogság lakhelye ugyanis, főleg azért érdemes karbantartani, hogy tudjon örülni.

Más. Olvastam egy cikket ma reggel arról, hogy jól megöregedni úgy lehet, ha az ember levetkőzi a megfelelési kényszerét, plusz szeretkezik, plusz tanul. Hát ebben annyira nem állok jól, mint amennyire szeretnék, mert a magánélet és a munka egyensúlya nem tűnik rendben lévőnek, de már levetkőztem a külső világ által felém közvetített szakmai ambíciókat, szexelek, amennyit lehet (nem gyakran, ez igaz, de ezen nem tudok változtani), és igyekszem csak annyi munkát elvállalni, amennyi az életbenmaradáshoz kell. Mondjuk, ez egyelőre még mindig több, mint amennyit bírok, de legalább már nem óhajtok szakmai kihívásokat, csak a saját lelki békémet, és nem érdemes kertelni, az örömet tartom szem előtt. 

Más nincs, a tüdőm kicsit szarakodik, meg ilyesmik, de nem fulladtam meg éjjel, és most már talán a pollenek is csillapodnak lassan.