Bizalom

September. She flew.

Lassan vége a szeptembernek. Hihetetlen, mennyire gyorsan tovaröppent ez az első iskolai hónap, hiába, hogy szinte levegőt sem vettem. Persze ha sokat dolgozik az ember, az idő nem kedves társ, hanem nyomasztó főnök, aki mást sem csinál, csak áll az ember háta mögött, és rosszallóan csóválja a fejét.

A szeptember mindig aránytalanul nehéz időszak egy tanár életében, túl sok a teendő, új osztályfőnökként pedig még nehezebb azt  a kevéske szabadidőt úgy beosztani, hogy élni is maradjon belőle. Még szerencse, hogy már a fordítás második felében tartok, így az október, ha nem is munkamentesen, de szelídebben telik majd. Azt remélem, a fordítás utáni munkavállalások kevésbé lesznek megerőltetőek: ha kapok vizsgajavítást, az csak egy hét, egy baráti honlap néhány oldalnyi szövegének lektorálása egy-két nap, a nemzetközi projektben pedig már van egy éves tapasztalat, az új gyerekek reményeim szerint ügyesek. Bizakodom.

Az is jó még az októberben, hogy lesz néhány nap szünet, amikor nem kell hajnalban kelni, viszont végre egyszer nem utolsó pillanatban készül el a rádióműsor. (Majd nyugtával azért.) Meg ott lesznek a barátok, és a születésnapom: éves győzelem az idő és a sors felett. 

Ezek a kis győzelmek persze nem jelentik, hogy a világ jó felé megy, az összeomlás pedig talán már nincs is olyan messze. Fel kell vérteznünk magunkat szeretettel. Nincs más ötletem.