Hétköz

Nos, nehéz volna tagadni, látszik ez bizony a posztok számából is, kissé elsodortak a mindennapok, meg az ünnepnapok. 

A mindennapok, melyek az iskolába újonnan érkező diákok terelgetésével, ügyes-bajos dolgaik intézésével, szabályokhoz szoktatásával, tanítással, hatalmas dolgozatkupacok nézegetésével, és a fejben ezer adat és tennivaló zsönglőrködésével telnek ugyan, de azért nem nélkülözik az apró örömöket, és a sok-sok ostobaságot. Előbbin a diákok tantárgyam iránti lelkesedését, utóbbin a kollégák nyavalygását értve. 

(Ide írom, így zárójelbe, hogy igyekszem sok humorral túlélni az olyan baromságokat, mint amikor a kolléga nekem panaszkodik, hogy XY nem írt házit, vagy dumált az óráján. Kedvesen együttérzek velük, hát mégiscsak szeptember van, de hát tényleg nem érdekel, intézze mindenki maga a dolgait, én is intézem az enyémet. Amúgy érdekes ez, eddig nem sok dolgom volt más szakos kollégákkal, most mintha felfedeznék, hogy milyen érdekes, lehet ezzel az új nővel együttdolgozni. És tényleg lehet velem együtt dolgozni, azt hiszem, mert az együttműködés alapjának nem a személyes szimpátiát, hanem a feladatot tekintem. Ez itt mintha valami nóvum volna.)

A héten megvolt az első szülői, cukik a szülők, csak egy ijesztő volt közöttük, egy full szilikon nő, akiről sajnos azonnal a Brazil főszereplőjének anyja jutott eszembe. Csoda, hogy szét nem esett a varrásoknál szegény, csak azt remélem, valakinek tetszik ez, és szenvedélyesen szerelmes belé is.  Amúgy mosolyogtam, bátorítottam szegényeket, amennyire tisztességesnek éreztem, de semmi olyasmit nem mondtam, hogy minden csuda jó lesz. Azt mondtam, nagyon fogunk igyekezni. És ez így is van. 

Az ünnepnapokat meg E jelenti, aki egy hete itthon van, bár elég nyűgös és csalódott, mert nem találja a helyét ebben az országban, és hát a barátai sem mindig érnek rá. Viszonylag kevés programot csináltunk együtt, de hát esténként eljár, én meg hajnalban kelek, a hétvégéje meg minden panaszkodása ellenére be van táblázva. Azért nekem persze az is öröm, hogy itt van, bár beszélgetni nem nagyon szeret velem, világ életében apás volt. 

Ennyi minden, meg a nyakamig érő munka mellett nem sok dologra jut időm, és sajnos szinte mindig fáradt vagyok, bár ehhez a hülye allergiának is köze lehet. A fuldoklás nem tesz jót az agysejteknek. 

Más nincs. Holnap egy búcsúparti erejéig felugrom a pestiális városba, de aztán jövök is vissza, hogy még vasárnapig nézzem az itthon lévő legnagyobbik gyerekem.