Melegség

Azt mondta ez a kedves 89 éves nő tegnap a mozivásznon, hogy (és nem idézem szó szerint) a neveltetés által közvetített életminta nem illik rá mindig minden életre. Nem lehet tehát ráhúzni az elvárások ideális világát mindannyiunk életére. Vagy az is lehet, hogy egyikünkére sem.

Mindezt a szerelemmel kapcsolatban mondta, de mondhatta volna tulajdonképpen annyi mással kapcsolatban is. Mert tényleg, ki mondhatná meg, milyennek kell lennie az életnek?

Hogy a világnak milyennek kellene lennie, arra vannak elképzelések, kinek-kinek hite és meggyőződése szerint, de hogy egy egyes, egy egyetlen és megismételhetetlen életnek hogyan is kellene kinéznie, az valahogy, bármennyire is igyekszünk, hideg elmélet marad. A hideg elméleteknek meg mi köze volna az emberhez? Az emberhez, akinek meleg a teste, akinek minden sejtje a kozmosz gyakorlati helye, aki csak holtában hideg.

Szép volt tegnap a film, amit a moziban láttunk: A létezés eufóriája. Nem is lehetett volna jobb címet találni, azt hiszem. Meg kellene ezt nézni mindenkinek, aki fiatal, meg aki öreg, vagy épp a kettő átmenetében barátkozik önmagával. Nem nagyon lehet mit mondani egyébként ebben a jövőtlen civilizációban a fiataloknak, mint azt, amit a film is mond: a lét maga az az eufória, amiért megszülettünk. Ennek kell elégnek lennie egy egész életre. Csak ne felejtse el az ember, hogy ennél nincs szüksége többre.