Nosleep

Meglódult az idő. Mióta elkezdődött a tanítás, úgy peregnek az órák és a napok, olyan megállíthatatlanul, mint gyöngyök a szakadt gyöngysorról. Az elmúlt két napban gyakorlatilag nem ültem le a suliban, és annyi papír, probléma és nyomtatvány kavarog a fejemben, hogy olykor azt sem tudom, merre van az előre. Az új osztályom nagyon aranyos, de azt hiszem, elszoktam attól, hogy minden másodpercben más problémával kell megbirkóznom. Lassuljak le.

Más. Dühöng a parlagfűszezon, én pedig egész éjjel fuldoklom. Ez a nappali rohanással kombinálva igazi, masszív fejfájást tud generálni reggelre. Olyan sokat aludtam nyáron, hogy elfelejtettem, hogyan kell működni ilyen alvásmegvonás mellett. 

De hogy legyen valami jó hír is, tegnap itt volt Viktória (ezt a nevet találtam ki neki), a gyógytornász. Továbbra is csuda édes nő, és mindig nagyon megdicsér, még akkor is, amikor úgy érzem, meg sem tudom mozdítani azt a testrészem, amit kért, de azt azért én is érzem, hogy tényleg sokat fejlődtem. Vagy hát az izmaim. (Még ha olykor a torna végére a hasizmom megszakít minden kapcsolatot velem és a testem többi részével.) 

Más nincs, a buszok random közlekednek reggelente, de úgy döntöttem, ma nem indulok el hétkor. Meglátjuk, beérek-e így is.