Azonos

Yeats jár az eszemben. Néha, amikor nagyon fáradt vagyok visszajönnek hozzám ők ketten: Yeats és Whitman. A nyelv szabadsága, bár más-más módon, az ártatlanság ünnepe két összeérő korban, két mégis nagyon különböző világban. Közben meg van, ami azonos. Hívjuk a szellem szabadságának.
Nagyon fáradt vagyok. A regénnyel lassan végzek, de úgy érzem, minden szót kifacsart belőlem, az agyam, mint valami agyonlyuggatott háló, kihullik belőle minden. Közben írtam a szerzőnek is, gondoltam, ha barátságos, egy-két helyen kérek egy kis segítséget tőle, hogy jobban megértsem a motivációt. Kedves volt, kérés nélkül ajánlkozott segíteni, ettől egy kicsit megnyugodtam. 
Igyekeznem kell a munkával mindenesetre, mert péntektől már vizsgadolgozatokat javítok, és fogalmam sincs, hogyan fogom tudni befejezni őket, hiszen egy hétre rá már Pozsonyban kell lennem a projekttel, ráadásul szerdán munkaszüneti nap lesz. Aminek annyi haszna azért van, hogy akkor legalább alszom. Ajándék, mellyel meglepem magam magam.

Más nincs, egy kicsit most szabadabbnak érzi magát az ország, de nem tudom, így marad-e ez. Ha jobb nem is lesz itt élni, talán néha kicsit könnyebb lesz.