Jótékony

Annyi dolog volt a fejemben, amit le akartam írni, de szinte minden elillant belőle reggelre. Önvédelmi mechanizmus ez, gondolom, mert a sok minden nagy része fáradtság, felesleges adminisztráció, rosszindulat és hiszti. Jobb is, ha ezek nyom nélkül vesznek a felejtés ködébe.

Még szerencse, hogy ami örömteli, az azért kicsit tovább időzik. Mint például egy szöveg születése. Rég fordítottam szép szöveget, és jó, hogy illik ez a regény hozzám valahogyan, mert így a kialvatlanságot felülírja, ha nem is az elégedettség, de az öröm, hogy érdemes ezzel ilyen sokat vesződni. (Persze mindig több idő kellene, hónapok, hogy megtalálja az ember a legjobb szót, de idő az soha nincs elég.)

Egyébként az elvégezhetetlenül sok feladat arra feltétlenül jó, hogy az ember megtanulja, vannak prioritások az életben. Például a test. Mert ugye anélkül nem megy. Tegnap gyógytornás nap volt, és áldom a volt tanítványom, aki ezt a fiatal nőt szerezte nekem. Mindig halálosan elfáradok a tornán, de jól esik, mégis tegnap, mielőtt jött, úgy éreztem, ha nekem tornászni kell, valószínűleg megtérek a Teremtőmhöz. Aztán jött, rám nézett, elmosolyodott, és elővett a táskájából két pici masszázslabdát, és azt mondta: na akkor ma masszázzsal kezdünk. Micsoda emberismeret! Micsoda testismeret! Csak bámulok ezen a kicsi nőn mindig. (Az egyik labdát itt is hagyta torna után, hogy használjam, de muszáj vennem egyet a Decathlonban, mert csoda jól lehet masszírozni vele az embernek saját magát. Egyre több okosságot fedezek fel ebben a témában.)

Az iskoláról nem beszélek, mindig túlságosan is túl sok minden van, sőt még annál is több minden. Nem baj, lásd fent: prioritások. Senki sem hal bele, ha nem javítom ki a dolgozatát másnapra. Majd egyszer kijavítódik.

Más nincs, picit elutazom hétvégén, de nem viszek magammal semmiféle munkát. Minivakáció.