Relatíve

Jól kezdődött a hónap, aztán, hogy jól is fejeződik-e be, azt nem lehet tudni. Többnyire semmit sem lehet tudni arról, hogyan fejeződnek be a dolgok, vagy egyáltalán befejeződnek-e.

Hétvégén utaztam, sok-sok kilométert, és közben picit olvastam. Jobb híján az e-olvasómat vittem magammal, és végül Kaku egy Einsteinről szóló szórakoztató kis könyvecskéje mellett kötöttem ki, mert a sok szépirodalom után olyasmire vágytam, ami másképpen érdekes az agyamnak. Nem is csalódtam. A könyv olvastán pedig arra jutottam, a viszonylagosság vigasztaló dolog, mert az élet newtoni tényei Einstein relativizmusától egyszerre már nem is lesznek olyan kilátástalanok.

A mindennapok felfoghatatlanul gyors idejét az érzelmek (mondjuk ki: a szerelem) felfokozott sebességében olykor fel tudja váltani egy lassabb idő. És ez még akkor is jó, ha Einstein semmiképpen sem erre gondolt, amikor az univerzum titkait próbálta megfejteni. Ez a fizikai világon túlmutató dolog, mely vagy létezik, vagy nem. Ha igen, akkor viszont a relativitáselmélet fontos működési elve. (Lásd még Weil: Kegyelem és nehézkedését Pilinszky fordításában.)

Ma már ismét a mindennapok vannak, ami minimálisan villanyoz csak fel, főleg, hogy az úton wordben átjavított szöveget nem tudtam levarázsolni a telefonomról. Néha menthetetlenül ódivatúnak és bénának érzem magam, ha androidos applikációkról van szó, de ez nyilván azért van, mert mentehetetlenül ódivatú és béna vagyok. Van, amiben nincs relativizmus.

Más nincs, munkás hétköznapjaim előtt múlt éjjel még utoljára kialudtam magam tisztességgel, hátha így sikerül legyűrnöm a BH-tól kölcsönvett bacikat. Egyelőre nem úgy tűnik.