Stayin'

Kevés rosszabb dolog van annál, mint betegen dolgozni, de néha ez sajnos elkerülhetetlen. Nem hősködésből, nem gondolom, hogy nélkülem megáll az élet vagy ilyesmi, egyszerűen csak vannak ilyen helyzetek. A pénz is persze, sajnos, meg az új munkahely, ahol nem nagyon lehet kérni senkitől semmit. Az újoncok mindig megszívják, életkortól függetlenül. 

De nem csak az újoncság van itt, hanem egy csomó irigy kolléga is, ami azért nem egy egészséges munkahelyi légkör alapja. Ez akkor is szar érzés, ha egyébként inkább munkahely ez nekem, semmint szívügy, mert utálom az intrikát, meg az egymás háta mögötti összenézést. Ilyenkor azért eszembe jut, hogy ha kollégaként is nehéz velük, akkor milyen végtelenül szar lehet egy középiskolásnak manapság. És úgy mondom ezt, hogy ez egy gyerekbarát iskola úgy általában, csak a kollégáim elég nagy része képtelen a konstruktív együttműködésre. Osztályfőnökként ezt most még jobban látom, mint eddig. 

De legalább a hallgatóim nem hagytak szarban. Eléggé el vannak úszva a szakdolgozatukkal ebben a félévben, szóval az előrelátó tervezés egyelőre fejlesztendő terület, de mindketten jó emberek, és nincsenek elszállva attól, hogy tanárok. Mondjuk még nem is azok papíron, de amúgy meg igen. Miért hagyjuk ki az embereséget ebből az egész pedagógiai sztoriból? Meg a szeretetet? 

Vekerdy halála sem segít, de legalább olvasni lehet. Meg köztünk volt. Nagyon szerencsés emberek vagyunk, hogy még voltak szabadon gondolkodó emberek az életünkben. 

Más nincs. Ma a túlélés a cél, mert az antibiotikum szétkapta a teljes emésztőrendszerem. Vettem tegnap probiotikumot, meglátjuk, miféle csodákra képes. Már nagyon éhes vagyok.