A lábunk elé

Szép ősz van, erre a hétvégére teleszórta a környéket az Úristen apró, sárga levelekkel. Nem tudom, mit üzen nekünk ezzel, talán azt, hogy nem érdekli, mennyire vagyunk ostobák, ő, mint egy jó szerető, a lábunk elé teríti a világmindenség hímzett köpenyét. (Yeats szép képe csak ő az égről beszélt.)

Megint meleg van, szinte tavaszias a levegő, reggel még egy énekesmadár is trillázott néhányat, de nem gondoltam, hogy eltévedt, mert még messzinek tűnik a tél. Persze, ki tudja. Semmivel kapcsolatban nem lehet tervezni, miért pont az időjárással kapcsolatban lehetne.

Más. Tegnap garázst pakoltunk, nem esett jól, főleg mert az áldott szombatot rontotta a munka, meg azért sem, mert egy kicsit megviselt, hogy ott volt az egész régi életem romokban. Kicsit vergődtem, mit tartsak meg, mit engedjek el, aztán este felraktam mindent egy facebook csoportba. Amit elvisznek, hadd menjen. Reggelre jó érzéssel ébredtem. Elengedni jobb, mint görcsösen kapaszkodni a tárgyakba. 

De azért nem volt minden rossz tegnap sem, délután elvitt TSB kávézni, sütizni, aztán beraktunk a kocsijába B polcát, és még bevásárolni is elfuvarozott, így nem kellett ma korán kelnem, és cipelni az akciós lekvárt, meg laktózmentes tejet. Mindig mondom, nagyon szerencsés ember vagyok a barátaim miatt is. Szeretek velük beszélgetni, mert okos és önzetlen emberek. Minden nyúlós fáradtságom ellenére is megszépítette a délutánom. 

Más nincs. Lassan megint fordítanom kell majd, de addig élvezem a szabadságot. Az ember bolond, ha boldog, de akkor is, ha nem. Akkor inkább az előbbi.