Átlag

Mostanában, mióta rendszeresen mérni kényszerülök, lettem csak figyelmes a vérnyomás különös, hogy ne mondjam, misztikus természetére. Az ember azt gondolná, a vérnyomás viszonylagosan meghatározható egy adott időintervallumon belül (öt perc mondjuk), de erről szó sincs.

Amikor megmérem reggel, azt látom, túl alacsony, esetleg az előző napok értékeihez képest magas. Mi történhetett? Kérdezem magamtól, és inkább újra megmérem. Teljesen más eredmény. Aztán újra, mert most akkor melyik volt a helyes? Ismét más eredmény. Azt is hallottam, esetleg valamiféle átlagot kellene számolni a mérésekből. Hogy az akkor valami közelítő értéket adna.

Mivel soha nem foglalkoztatott komolyan a vérnyomás kérdése, mármint természetesen megtanultam az elméletet biológia órán, de azt gondoltam ez ennyi. Erre most kiderül, hogy ez is egy rejtély. (Nem zárhatjuk ki persze, hogy a vérnyomásmérőm pontatlan, és hogy a higanyos sokkal pontosabb, de a kórházakban is ilyennek mérnek, szóval valamennyire mégiscsak megbízható kell legyen.)
De nem is a vérnyomás a lényeg, hanem az átlag. Hogy az mennyire érdekes dolog. Nem a valóságot mondja, mégis mond valami fontosat a valóságról. A rengeteg, mind különböző világ sokszínűségéről nem tud mit mondani, ugyanakkor megkímél minket a végtelen lehetőségek őrületétől.

Annyira egyébként nem esetem az átlag, de ha nyűgös, álmos napokról van szó, akkor nem is olyan rossz gondolat a heti átlag: a kedves szombat és vasárnap sokat dob a hétköznapok szürkeségén. Igaz, jobb volna, ha a kellemes hétköznapok kellemes hétvégékbe torkolnának, de ha már ez nem lehetséges, akkor legalább a hétvégék emeljenek rajta.

Más nincs. Kávé és meleg zabpehely, pizsama, egyenletes meleg, és rengeteg jó könyv a hétvégére. Ha tehetném, ki sem mozdulnék, de hát annyira azért ez a hétvége most nem viszi az átlag fölé a valóságot.

Más nincs. Hiányoznak a megbízható zenét játszó rádiók ebből az országból. A KEXP-vel vigasztalódom.