Neuro

Biztosan van valami neurológiai magyarázata annak, hogy teljes időzavarban szenvedek, de csak remélni tudom, hogy nem a kellemetlen, német doktor tud magyarázattal szolgálni arra, hogy néha fogalmam sincs róla, hol vagyok, és milyen nap van.

Miután tegnap reggel úgy késtem le a buszt, hogy ott álltam a megállóban, csak épp nem szálltam fel rá, majd egy hosszú és kellemetlen hétfő után ma reggel azzal az édes boldogsággal ébredtem, hogy szombat van, és hiába szólt az ébresztő, alhatok tovább, azért megfordult a fejemben egy s más. Leginkább az, hogy hülyülök, és épp ideje lenne, hogy nyerjek a lottón, hogy tényleg ne kelljen iskolába mennem.

Gondolom, elfáradtam, ideje volna pihennem egy-két hetet, hónapot, de leginkább évet. Milyen kár, hogy erre pont nincs lehetőségem, hiába kúszik be a karácsonyi hangulat még a küszöb alatt is. Mondjuk elég fura ez az egész, mert unalmasan meleg van, és ahogy elnéztem az előrejelzést, nem is lesz ez másképpen még hetekig, de talán azért van mindez, mert kicsit kevesebbet dolgozom most, a szervezetem pedig ettől úgy érzékeli a helyzetet, mintha már itt volna az ünnep.

Mindeközben igyekszem túladni az apósom garázsában állomásozó bútordarabokon, de hiába kérek értük nevetségesen keveset, egyelőre úgy tűnik, senkinek sem kellenek. Fura, hogy ebben a tragikus környezeti helyzetben az emberek még mindig új holmikra vágynak, a használt dolgok egyáltalán nem érdeklik őket. Na nyilván azért is tartunk ott, ahol. Próbálok türelmesnek maradni, és nem engedni a kísértésnek, hogy felgyújtsam az egész pozdorjahalmot.

Más. Megkeresett a kiadó, ezúttal egy fantasy-sorozat utolsó darabjával. Addig nyilván hozzá sem kezdek, amíg az előző munkám ki nem fizették, de most Harry Hole mellett ennek az orosz mesék világát idéző trilógiának az első elemével múlatom az időm. Jó volna egyébként órákon is ezt olvasni, nem a hallgatókat nézni félálomban, akik aranyosak, de a fenének van kedve ücsörögni a padban naphosszat. Ez is érzékenyíti az embert, és tanulságokkal szolgál arra nézve, vajon a szülők kibírnák-e, hogy naponta 7-8 órát üljenek a padban tök érdektelen órákon. De nem egy napig, nem egy hétig, hanem hosszú évekig. Talán érdemes volna ilyen nyílt napokat tartani. 

Tegnap egyébként BH-val a szülői, tanári kiégésről beszélgettünk, ami nyilván nem kiégés, hiába szajkózzák ezt a fogalmat olyan gyakran, inkább egy teljesen rosszul működő oktatási rendszerből adódó kognitív disszonancia, tehetetlenség és elkeseredettség. Ha lesz időm és tehetségem, írok majd erről. Meg arról is, hogy az egész közoktatás momentán személyiséghasadt állpotban van. 

Más nincs, próbálom mantrázni, hogy kedd van. Ha szerencsém van, a nap közepéig esetleg nem felejtem el.