Vudu

Vissza a hétköznapokba. Amikor minden, vagy legalábbbis szinte minden, rosszul működik egy rendszerben, akkor kell valami stratégia, amivel hosszú távon képesek vagyunk megőrizni az ép elménket, és az, hogy ez mi, végeredményben szinte mindegy is.

Az én vudum az öröm. Csak ajánlani tudom, szerintem elég jól működik. Persze hogy ki honnan jut hozzá, az bonyolult, de rossz öröm talán nincs is, ha az örömünkben valahogy más emberek is helyet kapnak. Mondjuk például van egy elég hülye munkahelye az embernek, de közben meg nagyon tud örülni a gyerekeknek. Nyilván kell legyen ebben valami kölcsönösségnek is, meg főleg szeretetnek. Összefüggenek ezek a dolgok.

Szóval miközben épp összeomlik a közoktatás, helyes ez amúgy, omoljon csak, hiszen működésképtelen, vannak nagyon szép pillanatok. Ez nem akadályoz meg benne, hogy felmondjak, ha tovább romlik a helyzet, de minden napban van valami nagyon szép. (Oké, itthon aludni 48 órát is nagyon szép lenne, de hát a szépség rangsora értelmetlen.)

Más. Végre hideg van. B-nek bakancs kellene, mert még mindig tornacipőben jár, ezt már nem vártam annyira. A hideggel együtt viszont beállított a téli hangulat (prekarácsony) és a náthavírus is. A prekarácsony sok-sok baráti találkozót tartogat némi kultúrprogrammal. Ami meg a betegségeket illeti, kértem influenzaoltást, és őszintén remélem, hogy idén végre sikerül beadatnom. (Tavaly pont akkor voltam beteg, amikor időpontunk volt Nyugattal, aztán már nem jutottam el a dokihoz újra.)

Igazából más nincs. Lassan kihal a tanári annyi a beteg kolléga, én meg megyek helyettesíteni, mint a bajnok. Isten áldja Nesbo új könyvét, amit esténként olvasok, egészen más világba visz.

Más nincs. Minden nap igyekszem örülni valaminek. A ma délutánt például TSB-vel töltöm (a régi főnököt látogatjuk), utána meg jön hozzám a kedvenc gyógytornászom. Szeretem ezeket a kedves nőket az életemben, mert akármilyen sötét is van, kisüt tőlük a nap.