Constantia

Még van egy hét a szabadságból, de ma már megéreztem a gonosz januári határidők lihegését a nyakamban. Utálom, hogy szabadság alatt is dolgozni kell, de hát egyrészt az egyik magántanítvány hamarosan vizsgázik, őt nem hajtottam el, másrészt az első tanítási héten próbaérettségit írnak a végzőseim, úgyhogy utána majd azt kell javítanom, az itthon lévő dolgozatokat muszáj lesz még a szabadság alatt. Ennyit a nagy tanári semmittevésről.

Tegnap egyébként összefutottam egy ismerősömmel, aki informatikát tanít egy szakgimnáziumban, aztán megvitattuk az őket érintő változásokat. Ő úgy tudja, ez csak a főpróba, egy év múlva minden tanárt ki akarnak pöckölni a közalkalmazotti státuszból. Mondjuk ez akár kapóra is jöhet, Bori addigra leérettségizik, én meg simán otthagyom a pályát végkielégítéssel. Lehet persze erre azt mondani, hogy hol a lelkiismeret, meg a hivatástudat, de annyira elegem van abból, hogy csak nekem kell lekiismeretesnek lennem, az oktatáspolitikának nem. Úgyis az az üzenet, hogy nem számít a munkám, akkor engem sem érdekel. Majd csinálok mást, amit szeretek és/vagy megélek belőle. 

Más. Mindjárt itt a szilveszter, ami sosem volt nagy kedvencem, mert valahogy ritkán találtam a helyem ebben az évfordulós kényszerünneplésben. Egyébként ellenemre sincs ez az egész, inkább úgy mondom, egyszerűen közömbös számomra. Illetve az idióta petárdázás meg tüzijátékdurrogtatás végtelenül idegesít is, és igazat kell adnom annak (talán Ménes Ildikónál olvastam), aki azt írta, ez bizony nem gyógyítja az impotenciát. Tényleg gyakran van olyan érzésem, hogy főleg azok a pöcsök petárdáznak, meg lődözik a sokezer forintot a levegőbe, akiknek gondjuk van a farkukkal. 

Más nincs. A magánóra után gyorsan pertut iszom anyám pasijával (brrr), aztán együtt kávézom Mihállyal és TSB-vel. Boldog szünetnapok. Az a legjobb bennük, hogy jut idő azokra is, akiket szeretek. Tegnap például régi tanítványok voltak nálam estébe nyúló társasozásra, beszélgetésre és forraltborozásra. Milyen békés volna az életem, ha mindig volna időm az örömre is, nem csak a muszájra. Az maga volna a Paradicsom.